Sokan meghaltak egy földcsuszamlásban Kolumbiában

MH/MTI
2024. január 13. szombat. 21:46

A szerencsétlenség pénteken történt egy őslakosok lakta területen, az áldozatok többsége gyermek – írta az X mikroblog portálon Francia Márquez alelnök.

A második legnagyobb kolumbiai várost, Medellint Chocó megye székhelyével, Quibdóval összekötő utat átmenetileg lezárták, mert több földcsuszamlás megrongálta – közölte a kormányzó hivatala. Korábban úgy vélték, hogy mintegy harmincan rekedtek a sártömegek alatt.

A közösségi portálokon és a televíziókon sugárzott felvételeken látni lehetett, amint a hegyoldalról az útra zúduló föld autókat temet be.

A katasztrófavédelem szerint harmincöt sérültet szállítottak kórházba.

Egy helyi vezető elmondta, hogy sokaknak sikerült kiszállni a gépkocsijukból és egy házba menekülniük Carmen de Atrato település közelében, de ott egy újabb földcsuszamlás betemette őket.

A Csendes-óceán partján fekvő, trópusi erdő borította Chocó megyében nagy mennyiségű csapadék hullott le az elmúlt huszonnégy órában.

A rendőrség közölte: a mentésben együtt dolgoznak a mentőkkel és a katasztrófavédelemmel. Mintegy ötven katona is a helyszínre érkezett, hogy részt vegyen az eltűntek utáni kutatásban.

Gustavo Petro elnök minden rendelkezésre álló segítséget megígért az X-en Chocó megyének.

Elolvasom a cikket