A baloldal csak a saját hatalmáért küzd

Tudja-e a kedves Olvasó, hogy ki az abszolút hülye? Ha nem, akkor elárulom: aki egyedül indul egy szellemi vetélkedőn, és csak második lesz. Természetesen a lengyelországi sajnálatos eseményekre reagáló momentumos Tompos Márton országgyűlési képviselő nyilatkozata juttatta eszembe az esetünkben szomorú tréfát.

A varsói elnöki palotában tartóztatták le a nemrég leköszönt PiS-kormány volt belügyminiszterét és helyettesét. Korábban pedig a Tusk-kabinet puccsszerűen vette át az irányítást a lengyel közmédia felett. Erre mondta Tompos Márton, hogy „Figyeljetek Varsóra! Ami most Lengyelországban történik, ugyanaz lesz itthon is a kormányváltás után!”

Természetesen Gyurcsány sem gondolkodik nagyon másként, sőt. Párttársai körében egyebek mellett ezt mondta: „Börtön lesz ebből, fiúk és lányok. Megérdemelten. Aztán majd meséltek egymásnak a polgári erkölcs felsőbbrendűségéről. Filmekben úgy láttam, hogy kanállal a csöveket kell ütögetni. Kezdjétek megtanulni a technikát. Szükségetek lesz rá.” A Böszme demokráciafelfogását azt is jól mutatja, hogyan rontott neki Vidnyánszky Attilának. A Színház és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnökét azzal is megfenyegette, hogy azt mondta: „Most nincs mit tenni. Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot.”

Ez az a Demokratikus Koalíció, amelyet Gyurcsány számtalanszor a legeurópaibb pártnak nevez. S e legeurópaibb párt elnöke egy szóval nem ítélte el a lengyelországi eseményeket. Sem azt, hogy Tusk puccsszerűen vette át a hatalmat a lengyel közmédia felett, s akkor is kussolt, amikor a varsói elnöki palotában tartóztatták le a nemrég leköszönt PiS-kormány volt belügyminiszterét és helyettesét. A letartóztatás foganatosítói akkor mentek be az épületbe, amikor Duda elnök már nem tartózkodott ott. Neki ugyanis módja lett volna megtiltani vagy engedélyezni a belépésüket.

De ha már itt tartunk, nem árt emlékezni arra, hogy a Momentum fiatal politikusa, Szarvas Koppány Bendegúz Facebook-bejegyzésében azzal fenyegetőzött a Fidesszel kapcsolatban, hogy „megdolgoztak a fiúk a lámpavasért”.

És hogy a baloldal más tagjaitól sem áll messze ez a szélsőséges gondolkodás, akár a politikai ellenfelek életének kioltása, arra Márki-Zay Péter is jó példa, aki egy választási fórumon azt méltóztatott kijelenteni, „Nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán kívül…”

Egyébiránt az alkotmányos jogrend felszámolásának terve nem új keletű a baloldalon. Ezzel kampányoltak a 2022-es választásokat megelőzően is Gyurcsányék. Fleck Zoltán, Vörös Imre, Bárándy Péter egymást erősítve nyilatkozta, hogy egy baloldali többségű Országgyűlésnek át kell vennie az Alkotmánybíróság jogkörét, majd egy országgyűlési határozattal és a szükséges választói legitimáció hiányában, egyszerű többséggel érvénytelennek kell nyilvánítania az Alaptörvényt, illetve több kétharmados törvényt.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Tompos Márton nyilatkozatára úgy reagált: „Lelepleződött a magyar baloldal: nyíltan bevallották, hogy hatalomra kerülésük esetén a lengyel baloldal erőszakos mintáját követnék.” Leszögezte, hogy bilincsben vinnének el olyan embereket, akik jog szerint semmit nem követtek el, és szisztematikusan hallgattatnának el olyan véleményeket, amelyekkel nem értenek egyet. Mint jelezte, most már mindenki számára világos, hogy amikor a baloldaliak azt állítják, a demokráciáért és a korrupció ellen küzdenek, valójában csak a saját hatalmukért és a másként gondolkodó emberek ellen harcolnak. „Nem hagyhatjuk, hogy a Gyurcsány-világ visszajöjjön!” – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Ha rápillantunk a legfrissebb közvélemény-kutatásokra, akkor nyilvánvaló, hogy az ellenzék tekintetében a DK-nak, a Mi Hazánknak, a Kétfarkú Kutyapártnak van esélye, hogy küldhessen képviselőt az Európai Parlamentbe. A Momentumnak nyolc százaléka miatt ez kérdéses. Abban pedig öt közvélemény-kutató egyetért, hogy 2022 óta a baloldali ellenzék tovább gyengült, míg a Fidesz stabilan vezet.

A Momentum tehát abszolút hülye, ha ezt a gyenge pozícióját ilyen bornírt Tompos-féle nyilatkozatokkal tovább akarja rombolni.

De ők tudják. A magam részéről csak biztatom őket. Hajrá! Mindent bele! Lesz ez még rosszabb is.

A szerző szerkesztő

Elolvasom a cikket