A Rakéta sérülten is célba ért, de nem tudta felemelni a trófeát

Rendkívül gyors, támadó szellemű játékstílusa miatt nem véletlenül kapta Rocket (Rakéta) becenevet Ronnie O’Sullivan, aki ugyan lassan kezdett a döntőben – így Ali Carter 5–3-ra vezetett –, de aztán az esti folytatáskor sebességet váltott, s 10–7-re nyert. Ezzel a hétszeres világbajnok lett az egyik legrangosabb sznúkertorna, a Masters legfiatalabb győztese 19 évesen 1995-ben, most pedig a legidősebb 48 évesen.

„Nem tudom, hogyan nyertem meg ezt a tornát. A délutáni rossz kezdés után este megpróbáltam felszabadultan játszani. Ali nem játszott olyan jól, mint délután, este kiengedett. Én csak megpróbáltam a legtöbbet kihozni a döntőből” – nyilatkozta O’Sullivan a BBC Sportnak.

Carter csalódottan vette tudomásul újabb verségét a világbajnoktól: „Nyilvánvalóan zsibbad vagyok, mert veszítettem. Ronnie ugyan nagyon jól játszott, de néhány lehetőséget kihagyott a végén, és ezért a közönség izgatott lett. Amikor Ronnie-vel játszol, játszanod kell a közönséggel is. Megtettem minden tőlem telhetőt, de egyszerűen nem volt elég.”

A győzelméért O’Sullivan 250 ezer fontot (110 millió forint) kapott, s mivel decemberben ugyanennyit a brit bajnoki elsőségért is, így egy hónap alatt félmillió fonttal lett gazdagabb.

A döntő után annyira fájt a könyöke, hogy fel sem tudta emelni a trófeát, ebben gyerekei Lily és Ronnie segített.

Elolvasom a cikket