Az ENSZ újabb nagy összegű támogatást kér a tagállamoktól

MH/MTI
2024. január 15. hétfő. 12:29

„Több százezer rémült és traumatizált gyerek él a frontvonalakhoz közel, akik a legalapvetőbb szolgáltatásokhoz sem jutnak hozzá” – figyelmeztetett Martin Griffiths, a szervezet vezetője, kiemelve, hogy már önmagában emiatt meg kell tenni mindent, hogy Ukrajna több humanitárius segítséget kapjon.

A kért támogatás egy részéből, 3,1 milliárd dollárból (1071 milliárd forint) az OCHA mintegy 8,5 millió, Ukrajnában élő és azonnali segítségre szoruló embernek nyújtana támogatást, a fennmaradó 1,1 milliárd dollárból (3803 milliárd forint) pedig az ukrajnai menekülteket és az őket befogadó közösségeknek nyújtana segítséget.

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa ezzel kapcsolatban elmondta, hogy bár a befogadó országok továbbra is igyekeznek minden segítséget megadni a menekülteknek, beleértve a beilleszkedéshez nyújtott támogatást is, még mindig sok rászoruló van köztük.

„Nem szabad úgy érezniük, hogy muszáj visszatérniük csak azért, mert máshol nem boldogulnak” – szögezte le.

Tavaly a szervezet 3,9 milliárd dollár (1348 milliárd forint) segítségért folyamodott az ügyben és az összeg 67 százalékát kapta meg.

Griffiths felhívta a figyelmet, hogy a világ több más pontján, köztük a Gázai övezetben és Szudánban is rengeteg a rászoruló, „a támogatásokért vívott harc pedig egyre elkeseredettebbé válik”.

„Ahogy haladunk előre 2024-ben, ez a versengés egyre inkább meghaladja a 2023-ban látottat” – tette hozzá.

Az OCHA adatai szerint Ukrajnában a lakosság 40 százalékának, azaz több mint 14,6 millió embernek lesz idén szüksége humanitárius segítségre. Ebbe a számba beleértik az orosz erők által elfoglalt területeken élőket is, ahová azonban a humanitárius segélyszállítmányokat a háború kezdete óta nem tudják eljuttatni. Ezzel kapcsolatban Griffiths elmondta, az ügyben folytatják tárgyalásaikat az orosz féllel, mert, mint mondta, vélhetően az e területeken élők vannak a leginkább rászorulva a támogatásra.

Az ukrajnai háború 2022. februári kitörése óta már mintegy 6,3 millióan menekültek el Ukrajnából, négymillióan pedig – köztük csaknem egymillió gyerek – az országon belül kerestek menedéket.

Elolvasom a cikket