Húszi vezető: Jemen lesz az amerikaiak „temetője”

MH/MTI
2024. január 15. hétfő. 21:50

„Jemen vezetői, fegyveres erői és népe teljesen készen áll arra, hogy Palesztina védelmében közvetlen és totális háborúba bocsátkozzon a Nagy Sátánnal” – jelentette ki Ali al-Kahum az iráni állami hírügynökségnek (IRNA) adott nyilatkozatában az Egyesült Államokra utalva.

Több mint három hónappal a gázai háború kezdete után egyre nagyobb az aggodalom a nemzetközi közösségben amiatt, hogy a konfliktus regionálissá fajul. Ennek a politikusok rendszeresen hangot adnak.

Az elmúlt hetekben a húszik többször is megtámadtak Izraelbe tartó hajókat a Vörös-tengeren, amire válaszul az Egyesült Államok és szövetségesei bombázták a militáns iszlamista csoport jemeni állásait.

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter vasárnap ismét visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint országának közvetlen köze lenne a húszik támadásaihoz.

„A térség ellenálló erői, beleértve Jement is, függetlenül és saját érdekeiket érvényesítve cselekszenek” – mondta. A húszik egy úgynevezett „ellenállási tengely” részének tekintik magukat, egy Izrael elleni harcban részt vevő hálózatnak, a térség más, Iránnal szövetséges csoportjaival együtt.

Elolvasom a cikket