2024. január 16. kedd. 6:8
Halszagú nyelvrokonunk, a finn európai parlamenti képviselő hadjáratot indított Magyarország ellen. Petri Sarvamaa százhúsz aláírást gyűjtött össze képviselőtársaitól azért, hogy az Európai Parlament határozatban szólítsa fel az Európai Bizottságot vagy az Európai Tanácsot annak megállapítására, hogy Magyarországon súlyosan és folyamatosan sérülnek az uniós értékek.
Vizsgáljuk meg, hogy a derék Sarvamaa úgy mit is ért uniós értékeken. Az Európát elárasztó első migrációs hullám idején keletkezhettek ezek az azóta már unásig szajkózott kinyilatkoztatások: fogadjunk be mindenkit, jöjjön bárhonnan, bármilyen papírokkal vagy azok nélkül, bőrszínre, nemzetiségre, vallásra és nemre való tekintet nélkül. A felemelő irányelv kissé megbicsaklott az utolsó tételnél. A nemi hovatartozás kérdésköre ugyanis erőteljesen érinti a másik óriási uniós értéket, a különféle szexuális kisebbségek elfogadásának kényszerét. Mert ugye jöttek milliószámra a magukat akárkiknek valló fiatal férfiak, Ázsiából, Afrikából, aztán a vonulásukból azóta is tartó terrorfenyegetettség, tehetetlenség és Európa látványosan toleráns nyugati részén az őslakosság szorongása lett. Már csak azért is, mert ezek a kedves migránsok szívesen erőszakolták az itteni népeket. Lefejezték, elgázolták, ronggyá lőtték vagy robbantották, felgyújtották azokat, akik az útjukba kerültek.
A második legfontosabb uniós érték mostanában tehát az LMBTQ+. A magyar alkotmányban szereplő mondat, miszerint a családban az apa férfi, az anya nő, tőlünk nyugatra kiverte a biztosítékot. Ott ugyanis vehemensen nyomják a szivárványpropagandát, itteni visszhangjuk itt virít a liberális sajtónkban: a család az család – álljon bár kettő vagy akár több apukából, két vagy több anyukából. Mondhatnánk: házasodik a motolla, rátalált a piszkafára. Ez is család. A család az család.
A harmadik uniós értékeket sértő mozzanat a képviselő szerint Magyarország és az orosz–ukrán háború viszonya. Ennek értelmezésében meglódul a finn ember agya. Azt mondja, azért kezdeményezte Magyarország szavazati jogának elvételét az Európai Unióban, mert az túszul ejtett huszonhat tagállamot azzal, hogy megvétózta az Ukrajnának nyújtott segélyt. Sűrűn pattogtatja Orbán Viktor nevét, míg eljut addig, hogy Orbán kormánya politikai zsarolást folytat egy jogi alapon hozott uniós döntés miatt. Aha, szóval, nem az unió próbál zsarolni minket a mindenféle törvény szerint nekünk járó uniós források visszatartásával? Nem annak az intézménynek a finn képviselője vádol minket korrupcióval, amelyikben kollégái ki sem látszanak megvesztegetési pénzkötegek alól?
A lappföldi Joulupukki honfitársa minden jel szerint még a Mikulásnál is tájékozatlanabb a közelmúlt történelmében. Úgy nekiáll nácizni, hogy csak úgy füstöl: „Ha megnézzük a Fidesz narratíváját az évek alatt, főleg a választások előtt, akkor tényleg találunk némi hasonlóságot a nácik narratívájával.” Hoppá! Helyben vagyunk. Akkor már csak azt nem értjük, hogy halszagú nyelvrokonunk miért ismételgeti minden nyilatkozatában, hogy 2017-ben volt egy szörnyű pillanata az Európai Parlamentben, amikor is állítólag egy fideszes képviselő fasisztának nevezte őt. Nagyon szép, van itt minden, mint Joulupukki zsákjában: a legújabb uniós értékek, migránspártiság, szivárványos alsóneműk, Ukrajna, nácik és fasiszták. Az utóbbi kettő Sarvamaa fejében a magyarokat jellemzi.
A Magyarországot elítélő, várhatóan bő többséggel megszavazott Európai Parlamenti határozatnak egyébként semmiféle politikai következménye nincs, nem lehet. A kutyák ugatnak, a magyarok karavánja meg halad. Finnország NATO-tagságát meg nemrég, jó nyelvrokonhoz illően a magyar parlament jóváhagyta.
A szerző író