„Belökött az árokba és fojtogatni kezdett”

Fruzsina egy baráti összejövetelen futott össze volt párjával, ahol a férfi féltékenységi jelenetet rendezett. A nő a vendéglátóra való tekintettel hazaindult, ám a férfi utánament, és váratlanul kíméletlen kegyetlenséggel nekiesett majd fenyegetőzni kezdett, végül pedig felgyújtotta a nő házát.

Az utcán megrángatott, nekitaszított a kerítésnek, majd belelökött az árokba, ahol fojtogatni kezdett

– mondta el a Borsnak Fruzsina, aki álmában sem gondolta volna, hogy a férfi idáig elmegy. A nő abban bízott, csak az alkohol befolyása miatt viselkedik így a férfi, és később csillapszik az indulata, ám az ámokfutás még csak ekkor kezdődött. Miután a férfi fenyegetőzni kezdett, Fruzsina azonnal kimenekítette testvéreit és gyermekeit a családi házból, és együtt egy biztonságos helyre menekült velük.

A támadást követően azonnal kihívtam a rendőrséget, de a volt párom addigra elmenekült

– emlékezik vissza Fruzsina, akit a férfi folyamatosan fenyegető üzenetekkel bombázott.

Mivel a férfi azt hitte, hogy a gyerekek a családi házban vannak, azzal riogatta a nőt, hogy meg fogja ölni a gyerekeket. Amikor a férfi rájött, hogy a nő már rég kimenekítette a családját, és egy védett helyre szökött, még inkább bedühödött, és a következő üzenetet küldte a nőnek: „Majd akkor biztos reagálsz, ha felgyújtom az otthonodat!”

Fruzsina nem gondolta, hogy a férfi beváltja a fenyegetést, így hajnalban döbbenten nézte végig a férfi videóüzenetét, amelyen szeretett otthona hatalmas lángokban áll.

Mikor hívtam a tűzoltókat, a rendőrség is bekapcsolódott a hívásba, hiszen az esti bejelentés is ugyanerről a címről futott be hozzájuk

– magyarázza a nő, aki családjával együtt 2020-ban szerepelt a TV2 Újratervezés című műsorában, ám most minden megsemmisült, amit akkor felépítettek.

A férfit a rendőrök a menekülés közben egy helyközi buszon fogták el, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték a letartóztatását. Fruzsina attól fél, a férfi szabadulása után újrakezdi majd az őrjöngést.

„A legszörnyűbb az, hogy folyton beugrik a srác arca. Az az indulat, amit a szemében láttam, amikor megtámadott, azt sugallja, hogy ő nem fog megenyhülni”

– mondja a nő félelemmel a hangjában, aki egyébként hamar rájött, hogy a férfi betegesen féltékeny, ezért vetett véget a mindössze két hónapos kapcsolatnak. Fruzsina hat gyermekkel maradt fedél nélkül, ugyanis két saját gyermeke mellett négy testvéréről is ő gondoskodik öt éve. A fiatal nőnek most mindent újjá kell építenie.

Szerencsére kaptunk önkormányzati lakhatást, ám fogalmam sincs, mihez fogunk kezdeni

– vallja be a nő, aki rettenetesen hálás, hiszen már így is számtalan felajánlást kapott. Fruzsinának és a gyerekeknek a házzal együtt számtalan pótolhatatlan emléke lett oda, ám most a legfontosabb számukra az, hogy együtt lehetnek biztonságban.

Elolvasom a cikket