Klubtörténeti siker: a CEV Kupában folytatja a Vasas

MH/MTI
2024. január 16. kedd. 21:57

A Vasas azzal, hogy múlt szerdán hazai pályán szettet nyert a klubvilágbajnok török Eczacibasi ellen, úgy érkezett a csoportkör zárására Bulgáriába, hogy ha legyőzi a Plovdivot, akkor csoportharmadikként bejut a CEV Kupa negyeddöntőjébe.

A két együttes érdi összecsapását a magyar bajnok nem túl jó játékkal 3–2-re elveszítette, így a továbbjutás lehetősége mellett a visszavágás is fűtötte Juhár Dalmáékat. A magyar együttes már vasárnap elutazott Bulgária második legnagyobb városába, Jannisz Atanaszopulosz vezetőedző ugyanakkor betegség miatt nem számíthatott Papp Orsolya játékára.

Az összecsapás első szettjében a Vasas nyitásfogadása sokáig erősen „dadogott”, a budapestiek ebben az időszakban nyolcpontos hátrányban is voltak. A hajrában aztán már 23–18 is volt a Plovdivnak, de szettlabdához csak a Gyimes-Capet Zsófia szervasorozatával nagyot fordító magyarok jutottak, és a másodikat értékesítve „ellopták” a szettet a hazaiak orra elől.

A második felvonás elején lendületben maradt a Vasas, de a házigazda kétszer is eltüntette hárompontos hátrányát. A vendégeknél ekkor az amerikai Taylor Bannister teljesített kiemelkedően, ám a sokat hibázó hazaiak ennek ellenére még egyszer kiegyenlítettek mínusz háromról. Amikor azonban a Vasas negyedjére is ellépett, arra már nem volt válasz bolgár oldalról.

A harmadik etapra a Vasas minden játékelemben ellenfele fölé nőtt, és remek blokkvédekezésére alapozva végig irányított annak ellenére is, hogy az elején még a Plovdiv vezetett. A játszma derekán aztán öttel elléptek a magyarok, akiknél ekkor már támadásban is mindenki jó teljesítményt nyújtott, ez pedig elegendőnek bizonyult a győzelemhez és a továbbjutáshoz.

A 85 perces mérkőzés legeredményesebb játékosa Bannister volt 18 ponttal.
A kvartettekből az elsők automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a másodikok és a legjobb harmadik a negyeddöntőbe jutásért játszhat, míg a másik négy csoportharmadik a CEV Kupa negyeddöntőjébe kerül át.

Bajnokok Ligája, B csoport, 6. (utolsó) forduló:
Marica Plovdiv (bolgár)–Vasas Óbuda 0–3 (-24, -19, -17)
A Vasas legjobb pontszerzői: Bannister 18, Sillah 13

A csoport végeredménye: 1. Scandicci (olasz) 18 pont, 2. Eczacibasi (török) 12, 3. Vasas 4, 4. Marica Plovdiv 2

Elolvasom a cikket