A 2024-es év egyik legjelentősebb közéleti-politikai eseménye lesz hazánkban a június 9-i önkormányzati és EP választás. Az önkormányzati választás kampánya már megindult, különösen Budapesten, ahol elsősorban a főpolgármester-választás ügye borzolja máris a kedélyeket. Karácsony Gergely megadta az alaphangot, a szokásos áldozati pózába vágta magát és kijelentette, hogy ellene gyűlöletcunami fog indulni. Karácsony téved, csetlés-botlásait, tehetetlenségét, végzetes hamisságát, a felelősségvállalás teljes hiányát látva, inkább szánakozás és az alkalmatlansága miatti lenézés irányul feléje. A gyűlöletcunami helyett pedig valóságcunamit kell rázúdítani!
Utólagos elemzések szerint öt évvel ezelőtt a Soros-hálózat polipszerűen működő NGO-i által jól megszervezett, itt lakóhellyel bíró külföldiek szavazatai döntötték el azt, hogy a sikeres Tarlós-korszak véget érjen. Helyébe az egy százalékos támogatottsággal sem bíró Párbeszéd jelöltjeként – széles körű balliberális összefogás mellett – elkezdődjön Karácsony és maffiaszerűen működő hálózatának a regnálása, de csupán a szűken vett fővárosi önkormányzatban, amit a balos összefogás Gyurcsány vezetésével csak prédának tekint. Ugyanakkor Budapesten nemigen jelent meg ez a díszes társaság, vagy ahol megjelent, ott szégyen és bukás kísérte működésüket.
Minden nagy nehézségek árán megvalósult fejlesztése az elődje, Tarlós István által jól előkészített volt. Elég, ha a Lánchíd kálváriájára gondolunk, ami később készült el, drágább lett, alacsonyabb műszaki tartalommal, ráadásul az autósokat kitiltották a hídról egy álságos, illegitim, azaz semmilyen jelentőséggel (pláne nem kötelező érvénnyel bíró) „lakógyűlésre” hivatkozva. Említhetjük a Blaha Lujza teret, ami szintén többe került, mint a már megállapodás előtt álló beruházás, szintén később készült el, a budapestiek szeme láttára botrányos körülmények között, szintén csökkentett műszaki tartalommal. Az aluljáró pedig maradt a csövesek tanyája.
Ugyanakkor Budapestet, a nemzet fővárosát a nemzet polgári-konzervatív kormánya fejleszti mind intézményeiben, mind építészetében. Elég, ha a számtalan nemzetközi díjat nyert Liget Budapest projektet említjük, benne a megújult Szépművészeti Múzeummal (most éppen a Renoir-kiállítást megtekintő százezrekkel), a csodálatos Magyar Zene Házával, a szenzációs Néprajzi Múzeummal, a megújuló Városligettel, benne például a Nagyjátszótérrel. Karácsony mindezt meg akarta akadályozni, mindent megtett azért, hogy ezek a – nemcsak a budapestiek, hanem az egész ország, sőt az ideérkező nagy számú külföldiek számára is – hihetetlenül vonzó Liget Budapest projekt ne valósuljon meg. Nem sikerült neki…
Budapest ebben az öt évben kettészakadt. Van egy valójában törpe kisebbség (mert a rájuk szavazók lelkük mélyén már belátták a tévedésüket), amely csak az önkormányzatra, az ország leggazdagabb városának költségvetésére tette rá a kezét és igyekszik a lehető legtöbbet kisajtolni belőle. Pont úgy, mint a török időkben a szpáhi birtokoknál: gyorsan kell elvenni belőle mindent, mert hátha nem lesz majd holnap az övék (persze most sem az övék, csak azt hiszik). A bel- és külföldi tanácsadók, a legkülönbözőbb élősködők hada (élén Mártha Imre nevű playboy-jal), a dollárbaloldal gátlástalanul osztogat és fosztogat, mint az átkosbeli viccben – csak ott az osztogatást helyesbítik fosztogatásra, itt viszont mindkettőt együtt, szimultán gyakorolják.
És vannak a budapestiek, akik közül még azok is, akik hittek a balliberálisoknak (hátha majd jobban csinálják és nekik is kedvezni fognak – hogy hogyan, arról nem volt persze fogalmuk…), kaptak egy elhanyagolt fővárost, élhetetlen lakókörnyezetet, hajléktalan-tanyákat mindenütt, eltakarítatlan szemetet, piszkot, gondozatlanságot, gazos (bocsánat, méhlegelős), használhatatlan parkokat, értelmetlen, előkészítetlen biciklisávokat, árvíz idején magukra hagyott Római-partiakat… És állandó kormányra mutogatást, holott a nemzeti kormány tette, teszi a dolgát. Ha kell, kivonja a fővárosi önkormányzat hatóköréből a fejlesztéseit, így kívánva megelőzni az aláaknásítást, a városligeti „koszlidércek” tüntetéseit, a szabotázsakciókat.
Amiért Budapest mindennek ellenére a világ egyik legszebb városa (most éppen a hetedik helyen áll a brit Online Mortgage Advisor tudományos elemzése szerint, megelőzve Bécset, Milánót, Párizst, Firenzét, Berlint, Strasbourgot…), az mind a budapestiek évszázados alkotó géniuszának, feltétlen városszeretetének, és a jelenben a polgári kormány erőfeszítéseinek, következetes és sikeres fejlesztéspolitikájának köszönhető. Budapest a Kárpát-medence és a középső Európa egésze számára a tágan értelmezett kultúra egyik legfontosabb fellegvára volt a múltban, és az ma is. Fejlődik annak minden szegmensében, mert rendkívüli szellemi-fizikai, épített teljesítmények fűződnek a négyszer kétharmados kormányhoz csak az elmúlt tíz-tizenöt évben. Ebben a Karácsony-éra nem volt partner, csak akadályozó tényező.
A 2019-et, a gyászos Karácsony-korszakot megelőzően tisztább, rendezettebb, élhetőbb volt a város, köszönhetően annak, hogy egy irányba húzott – mindennemű vita ellenére, vagy azoknak is köszönhetően – a nemzeti kormány és a szintén polgári-konzervatív érzelmű fővárosi vezetés, élén Tarlós István főpolgármesterrel. Ez nemcsak elmúlt a lassan magunk mögött hagyott öt évben, egy rossz emlékű városvezetés jóvoltából, azaz inkább „rosszvoltából”, de a 2023-ban 150 éves Budapest egyik legrosszabb időszakát hagyjuk magunk mögött. Feltehetjük a kérdést, néhány gúnynak és a város kicsúfolásának ható közterületi performanszon kívül mit kapott erre a nevezetes születésnapra Budapest és a budapestiek Karácsonytól és a dollárbaloldaltól?
2019-ben a Valóság elhagyott minket, ahogyan Cseh Tamás örökbecsű dalában halljuk: „Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, / akit oly hőn szerettünk, / egy Valóság nevű nagybátyám. / Sajnos már nincsen velünk, / levelet ír csak nekünk.” A levél nehezen érkezik, viszontagságos az útja, de néhány hónappal a választás előtt nagy szerencsénkre már a kezünkben van. A párhuzamok felfedezése érdekében érdemes a dal folytatását – a jellegzetes recitatív énekstílussal együtt – felidézni: mi áll a nagybátyánk levelében? „S felhasználva az alkalmat, / felhívom a család tagjainak / becses figyelmét / a szükséges óvatosságra. / Mert adódhatnak bajok, / most, hogy én távol vagyok.”
A minden ízében áthallásos dal konkrétan adaptálható Budapestre is. A szükséges óvatosságra való figyelmeztetés helyénvaló: ne engedjük újból becsapni magunkat. A tapasztalatainkból induljunk ki: milyen állapotba került szeretett városunk, mit látunk magunk körül? A következő mondatban írja Valóság nagybátyánk azt, hogy „mert adódhatnak bajok, most hogy én távol vagyok”. A baj megtörtént – nem voltunk elegen a szavazóurnáknál, nem küldtünk elég delegáltat a szavazókörökbe a turpisságok elkerülése érdekében, nem voltunk jelen a lakókörnyezetünkben eléggé, hogy kiszűrhessük az ipari méretű csalásokat (lásd a külföldiek tömeges szavazását).
A dal utolsó strófája sajátos katarzis: „És ezzel zárom is soraim, / ölelek, csókolok mindenkit, / s maradok tisztelettel, Valóság. / S családunk sír meg nevet, / olvasván ezt a nevet.” Valóban: kicsit sírjunk előbb, mert az elkeserítő valósággal való szembesülés először sírásra késztet, de ez meg is acélozza az erőinket. És bízunk abban, hogy „Valóság nagybátyánk” segítségével június 9-e után nem a fogainkat fogjuk csikorgatni, mert nem hallgattunk, nem figyeltünk eléggé a Valóságra. Mi budapestiek, egy nagy családként a világnézeteinket erre az egy napra félre tesszük, belátva, hogy Budapest megérdemli ezt a felülemelkedést. Akkor nevetés, sőt kacagás lesz Budapesten, és a Valóságot nem fogjuk többé elengedni… Velünk marad!
A szerző építész, volt országgyűlési képviselő
