Magyarországon a legolcsóbb a háztartások fűtésének költsége az EU-ban

Magyarországon van a legnagyobb ellátásbiztonság, és Európa legalacsonyabb gáz- és áramára – idézte a portál Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebook-bejegyzését.

A kormányszóvivő úgy fogalmazott: „Hideg téli napokon is zavartalan hazánk energiaellátása. Megfelelően felkészültünk a téli fűtési szezonra, a hazai gáztárolók töltöttsége most is 86 százalék körül van. Az elérhető tartalék majdnem duplája a tavalyi egész éves lakossági fogyasztásnak.”

A Ripost ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a magyar családok érdekei és pénztárcája korántsem érdekli Brüsszelt, amely eltöröltetné a kormánnyal a rezsitámogatást.

Ennek kapcsán idézték Németh Szilárd szavait, aki nem régiben arról beszélt: az Európai Bizottság az úgynevezett országjelentésben azt követeli, hogy az energiatámogatási intézkedéseket fokozatosan meg kell szüntetni. Pedig a rezsicsökkentés havonta átlagosan 181 ezer forintos spórolást jelent minden magyar háztartás számára.

Elolvasom a cikket