Rosszabb évre számítottak a horvátországi magyarok

Lényegesen rosszabbra számítottak, de kiváló évet zártak a horvátországi magyarok – egyebek mellett erről is beszélt a helyi nemzettestvéreink képviselője, Jankovics Róbert. Utalt rá, sikerült magyar óvodákat avatni Pélmonostoron, Szentlászlón és Kórógyon, s nemrég zárult le a sepsei református templom felújítása is.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) megbízható partnere mind a zágrábi, mind a budapesti kormánynak – hangoztatta a Képesújságnak adott évértékelő interjújában Jankovics Róbert. Nemzettestvéreink horvátországi parlamenti képviselője aláhúzta, jóval rosszabb évre számítottak, mint amilyen a 2023-as lett. Mint fogalmazott, minden olyan célt, amelyet 2022 végén közösségként kitűztek, sikerült megvalósítani 2023-ban. „Tehát egy év ilyen körülmények között való sikerre vitele nagy szó” – mondta.

Kisebbségpolitikai szempontból valószínűleg a május 7-ei kisebbségi önkormányzati választások tekinthetőek a múlt esztendő év legfontosabb eseményének, mivel két évtizednyi megosztottság után most már egyértelművé vált, hogy immár teljes politikai egység alakult ki a helyi magyarság soraiban – húzta alá Jankovics Róbert. Szerint ez azért volt fontos, mert így nem „önmagukkal”, hanem a közös célok megvalósításával lehet foglalkozni.

A politikus kiemelt eredményként említette, sikerült magyar óvodákat avatni Pélmonostoron, Szentlászlón és Kórógyon, s nemrég zárult le a sepsei református templom felújítása is. „Ez és sok más apróság együtt olyan közeget teremtett, hogy Horvátországban manapság valóban jó magyarnak lenni” – tette hozzá a képviselő.

Elolvasom a cikket