Sokat akar KariGeri-szarka

Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka, szoktuk mondani tréfásan. Ha pedig KariGeri farkáról van szó, akkor még nagyobbat tudunk nevetni a dolgon. Márpedig a Budapest-bérlet kapcsán arról van szó. Amikor valaki többet vállal, mint amit végre tud hajtani. S amikor rájön, hogy nyakig ér az a bizonyos szoáré, akkor elkezd mutogatni, hogy a kormány miatt olyan orrfacsaró a történet szaga. Azé a kormányé, amely olyan nagyvonalú vármegye- és országbérletet ajánlott tett Lázár Jánoson keresztül, amely még a határon túli magyarok számára is érvényes. Csak KariGeri húzza az orrát.

A főváros ugyanis egyszerűen elaludta, hogy újra kell tárgyalni a 2016-ban megkötött és 2023. december végén lejáró szerződést. Aztán amikor ezzel szembesült, akkor mindenféle hablattyal állt elő Karácsony, aminek az volt a vége, hogy a kormány, ezen belül Lázár János a hibás mindenért. KariGeri az ATV Egyenes beszéd című műsorában kínosan leszerepelt, amikor ellentmondásba került saját magával. Az Index révén nyilvánosságra került belsős BKK-levelezéssel kapcsolatban előbb kijelentette, hogy nem kapott levelet a minisztériumtól, majd néhány másodperc múlva már ennek, a szerinte nem létező levélnek a tartalmáról beszélt.

Íme Karácsony verziója: „Az egész történet arról szól, hogy a minisztérium eldöntötte, hogy nem köti meg újra ezt a megállapodást, mert csökkenteni akarja a járatokat, és kell neki az a pénz, ami a fővárosnak egyébként járna a költségvetési törvény szerint. És ha ennek az az ára, hogy a Budapesten közlekedő sok százezer ember szívni fog emiatt, akkor ez az ára. És egy dolgot próbálnak elkövetni, s ez az első dolog, amit én szeretnék elérni, hogy ne következzen be, hogy azt a hamis látszatot keltik, hogy ebben a vitában van két egyenlő fél, akik nem tudnak megállapodni. A nagy túrót. Lázár János eldöntötte, hogy ezt a rendszert fölborítja, mert neki kell az a pénz, ami Budapestnek jár. És kevesebb járatot akar üzemeltetni a HÉV-ekkel. És ennek az az ára, hogy a Budapest-bérlet mögé fölépített megállapodást fölrúgják, ennyi az egész.”

Ehhez képest a valóság Draskovics Tibornak, a Gyurcsány-kormány volt pénzügyminiszterének, jelenleg a BKK igazgatósági elnökének és Walter Katalin, BKK vezérigazgatónak a levelezéséből derül ki, hogy a 2020 óta változatlan évi 7,4 milliárd forintos összeg helyett a Lázár János vezette minisztérium utolsó ajánlata a költségek emelkedése miatt 8,6 milliárd forint volt. Ezt a főváros és a BKK nem fogadta el, így december 31-én a szerződések lejártak, a fővárosi önkormányzat ezzel elveszítette jogát a HÉV és az agglomerációs Volánbusz-járatok menetrendjének alakítására, és megszűnt a közös Budapest-bérlet jogi alapja.

A levelezésből úgy tűnik: a főváros tudatosan döntött a megállapodás helyett az együttműködés felszámolása mellett, ami miatt Karácsony Gergely főpolgármester rögtön a kormányt hibáztatta. Gyurcsány biztos megsimogatta a fejét.

A vezérigazgató az ATV Start című műsorában elmondta: tudtak arról, hogy a minisztérium a 2022-es elszámolási vitát lezártnak tekinti, és emiatt nem akar hosszabbítani. Majd hozzátette, hogy az ügyben vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, ki szivárogtatta ki a levelet, amiből az Index alapján fentebb mi is idéztünk.

Vitézy Dávid, az LMP lehetséges főpolgármester jelöltje, közlekedési szakértő, a BKK-korábbi vezére kiemelte: az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy a főváros korántsem követett el mindent annak érdekében, hogy a Budapest-bérlet problémája minél hamarabb megoldódjon. A szakértő szerint a fővárost komoly felelősség terheli azzal kapcsolatban is, hogy az ügyben nem kezdeményezte időben a tárgyalások megkezdését.

Ha a történetet politikai síkra emeljük, közelebb kerülünk a valósághoz. Kiderül, hogy egy kisstílű politikai zsarolásnak vagyunk tanúi. Nem volt olyan régen amikor Gyurcsány megfeddte Karácsonyt, hogy nem jól végzi feladatát, mert nem viszi folyamatosan a fővárost harcba a kormány ellen. Akkor még lebegett, hogy a DK mellé áll-e, és őt jelöli-e újra a Demokratikus Koalíció főpolgármesternek. Most már azonban KariGeri nyeregben érzi magát, mert Gyurcsány mögé állt. A baj csak az, hogy ez azzal jár, úgy kell táncolnia, ahogy Feri fütyül. Ferinek meg az az érdeke, hogy minden egyes ügyet felhasználjon arra, hogy belerúgjon a kormányba, Orbán Viktorba. A Budapest-bérlet kapcsán pedig közvetlenül Lázár Jánosba. Az utazók persze magasról le vannak ejtve.

Majd az idő eldönti, hogy bírja-e a dolgot KariGeri farka. Önök szerint?

A szerző szerkesztő

Elolvasom a cikket