Bűnügyi felügyeletbe helyezték az Újbudán gumilövedékes fegyverrel lövöldöző férfit

MH/MTI
2024. január 17. szerda. 23:33

Azt írták: a férfi január 11-én egy mélygarázsból hajtott ki a kocsijával, amikor megállt mögötte két autó. A személygépkocsikból kiszálló férfiak egy korábbi, arany ékszerrel kapcsolatos ügylet miatt kirángatták az autójából, ütlegelték, majd elvették a kocsikulcsát. A férfi a kulcs visszaadását követelte, dulakodni kezdtek, majd a gyanúsított elővett a kocsijából egy gumilövedékes fegyvert, és leadott vele pár lövést. A férfi végül visszakapta a kulcsát, a társaság pedig távozott a helyszínről.

Egy nappal korábban a férfi egy másik autó sofőrjével is szóváltásba keveredett egy közlekedési konfliktus miatt, amelynek során a gyanúsított ököllel fejen ütötte a másik férfit.

A bíróság közölte: a férfi cselekménye bizonyítottság esetén felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete, valamint eltiltás hatálya alatti járművezetés megállapítására lehet alkalmas. Az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, a bűnismétlés megakadályozása érdekében.

Közölték: a férfi büntetett előéletű, ellene jelenleg is folyamatban van büntetőeljárás, ezért a Budai Központi Kerületi Bíróság szerint is fennáll a bűnismétlés veszélye. A fokozatosság elvét szem előtt tartva a nyomozási bíró a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el, mozgását pedig nyomkövetővel ellenőrzik.

A végzés nem végleges – írták.

Elolvasom a cikket