Dvořák Ruszalkáját mutatja be az Operaház

MH/MTI
2024. január 17. szerda. 22:26

A Ruszalka a világon legtöbbet játszott cseh opera, szülőhazájában is egyedül Smetana Az eladott menyasszony című alkotása verseng népszerűségével, megelőzve olyan műveket, mint Janácek A ravasz rókácska és Jenufa című darabjai. Dacára a cseh folklórból vett természetfeletti lényeknek, Jaroslav Kvapil költő librettóját leginkább Hans Christian Andersen A kis hableány című meséje inspirálta, de hatottak rá 19. századi romantikus német irodalmi alkotások is. A történet Ruszalka, a vízitündér és daliás Herceg tragikus szerelmét mutatja be – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint Antonín Dvořák, aki a cseh nemzeti ébredés képviselőjeként szívesen dolgozott fel népzenei és népmesei témákat, alig több mint fél év alatt komponálta meg művét. Az operát 1901-ben mutatta be a prágai Nemzeti Színház, és egy csapásra hatalmas sikernek bizonyult hazájában, csak a cseh fővárosban több mint 2000 alkalommal tűzték műsorra. Bár több európai nagyvárosban is bemutatták, a nemzetközi operarepertoárnak az 1980-as évektől vált részévé.

A Magyar Állami Operaházban eddig mindössze két vendégjáték alkalmával volt látható a cseh komponista mesterműve, 1956-ban a Pozsonyi Nemzeti Színház az Erkel Színházban, húsz évvel később a Prágai Nemzeti Színház a dalszínház Andrássy úti épületében vendégszerepelt a vízitündér tragikus szerelmi történetével.

A Ruszalkát Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója viszi színre, akinek a Salome 1989-es premierje óta ez a 13. munkája a Magyar Állami Operaházban. A szecesszió látványvilágából, többek közt Charles Rennie Mackintosh és Alfons Mucha alkotásaiból ihletet merítő produkció díszleteit Szendrényi Éva, jelmezeit Zoób Kati tervezte. A darab táncbetétjeit Rafai-Vetési Adrienn készítette a Magyar Nemzeti Balett művészei és a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói számára – olvasható az összegzésben.

A közlemény szerint Ruszalka címszerepét Brassói-Jőrös Andrea alakítja, aki az előző évadban a Háború és béke női főszerepében aratott jelentős kritikai és közönségsikert. Partnerei a főbb szerepekben az Opera olyan nemzetközileg foglalkoztatott, kiemelkedő szólistái, mint Nyári Zoltán (Herceg), Rálik Szilvia (Idegen hercegnő), Szemerédy Károly (Víziember), valamint Gál Erika (Jezsibaba), mellettük Fülep Máté, Erdős Attila, Topolánszky Laura, Kapi Zsuzsanna, Fürjes Anna Csenge és Megyesi Schwartz Lúcia működik közre az előadásban.

A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát (karigazgató: Csiki Gábor) a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein első karmestere és a budapesti Opera első vendégkarmestere, Halász Péter dirigálja – írják.

Antonín Dvořák Ruszalka című operája a január 27-i premiert követően az évadban még további hat alkalommal, január 31-én, február 2-án, 4-én délelőtt, 7-én, 9-én és 11-én tekinthető meg az Operaházban.

Elolvasom a cikket