Ezért tilos műanyag edényben mikrózni

Gyakran olvasható az élelmiszerek tárolására gyártott, műanyag dobozok tetején a microwave-safe, vagyis mikrohullámú sütőbe tehető felirat. Ez alapján arra következtethetnénk, hogy biztonsággal melegíthetjük a dobozban is az ebédünket anélkül, hogy minőségében kárt szenvedne. Ez azonban nem igaz, a kiírás csupán azt jelenti, hogy a doboz hő hatására sem olvad el, és megtartja formáját. A mikrohullámú sütő melegítéskor több anyagot kiold a műanyagból, amelyek a szervezetben lerakódva komoly egészségkárosító hatással bírnak – írta meg a Time nyomán a Hazipatika.com.

Két vegyület is található a műanyagban, amely okot ad az aggodalomra: a ftalátok, illetve a biszfenol A (közismertebb nevén BpA). Az előbbi vegyületcsoport a műanyagok rugalmasságát adja, a szervezetbe jutva azonban hormonális zavarokat okozhat, károsítja a férfiak spermáját, és csökkentik a tesztoszteronszintet. A BpA-t pedig számos kutatás tette felelőssé rákos megbetegedésekért, de szerepet játszhat többek között cukorbetegség, asztma és szívbetegség kialakulásában, meddőségben és pajzsmirigyzavarokban is. Ezen aggodalmak miatt a babák cumisüvege és ivópohara 2012 óta BpA-mentes, az ételek tárolására használt dobozok azonban még tartalmazzák.

Figyeljük a doboz alján a kódot!

Minél kevesebb jut ezekből az anyagokból a szervezetünkbe, annál jobb. A szakértők azt javasolják, hogy üveg- vagy kerámiaedényben melegítsük az ételünket, a műanyag dobozokban pedig még csak ne is tároljunk élelmiszert, ha karcosnak, kopottnak látjuk, illetve ha az eredeti színe megváltozott. Hogyha mégis műanyagban szeretnénk betenni az ebédet a mikróba, tanácsos előtte megvizsgálni a doboz alján lévő újrahasznosítási kódot (angolul recycling code-ként olvasható, három nyíl formáz egy háromszöget, benne egy számmal). Kerüljük az olyan edényeket, amelyek kódja 3-as, vagy 7-es.

Elolvasom a cikket