Gerhard Schröder volt német kancellár és John Mearsheimer professzor is tettek olyan nyilatkozatot, miszerint lehetőség lett volna az orosz–ukrán konfliktus rendezésére 2022 tavaszán, illetve az amerikai származású nemzetközi kapcsolatok szakértő szerint 2022 őszén is (utóbbi alkalommal Mark Milley tábornok, az amerikai haderő vezérkari főnöke hívta fel a figyelmet a béketárgyalások megkezdésének lehetőségére, azonban az amerikai demokrata vezetés ezt elvetette).
Sem Ukrajnának, sem Oroszországnak nem állt érdekében ez a háború – hiszen eddig 6,5 millió ukrán hagyta el az országot, a két fél részéről több, mint 0,5 millió áldozatról tudunk, és hosszú távon az oroszok számára sem előnyös ez a konfliktus (a nyugati világtól való részleges elszigetelődés és a hatalmas katonai kiadások miatt) –, tehát egyértelműen proxyháborúról beszélünk – ezt számtalan szakértő hangoztatja a háború kezdete óta.
Oroszország már az 1999-es NATO-bővítést követően világossá tette, hogy ellenzi a katonai szövetség keleti bővítését. Bár Vlagyimir Putyin többször kijelentette, hogy nem fogja hagyni a kelet felé történő terjeszkedést, a NATO a 2008-as bukaresti csúcson ígéretet tett, hogy Ukrajna és Georgia előbb vagy utóbb a szövetség tagjai lesznek.
2021 decemberében Oroszország levelet küldött, amelyben egy javaslatot terjesztett elő az erősödő feszültség megoldására: ebben semleges Ukrajnát kívánt, valamint a NATO-erők kivonását Kelet-Európából az 1997-es állásaikba. Az Egyesült Államok ezt azonnal elutasította.
Zelenszkij a német Bildnek azt nyilatkozta nem sokkal az invázió kezdete után, hogy minden tárgyalás során az a célja, hogy véget vessenek az Oroszországgal folytatott háborúnak. Az ukrán vezetés részéről kezdetben volt szándék a békemegállapodásra, ilyen értelemben Amerika erőltethette az egyre keményebb fegyveres ellenállást.
Az amerikai demokraták célja lehet az USA világpolitikai befolyásának növelése, amire alkalmas módszer Oroszország (részbeni) leválasztása a nyugati kereskedelemről, és ezáltal mind az oroszok, mind Európa gyengítése. Az Egyesült Államok komoly befolyást szerzett Ukrajnában, és érdekében állt az orosz befolyás csökkentése a térségben. Annak tükrében, hogy az USA-nak komoly konkurenciát jelentene egy erős Európa, amely együttműködik Oroszországgal, kifejezetten előnyös számára a jelenlegi helyzet.
A nyilatkozatok alapján az amerikai baloldal beavatkozási kísérleteit, valamint a háború fenntartása kapcsán az ő érdekeiket lehet vélelmezni: Biden elnök kijelentése, miszerint Putyin nem maradhat hatalmon, Lloyd Austin védelmi miniszter megjegyzése arra vonatkozóan, hogy Oroszországot meg kell gyengíteni, illetve Nancy Pelosi, a képviselőház elnökének ígérete, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja Ukrajnát a győzelemig ezt támasztja alá.
Wu Ken, Kína németországi nagykövete 2023 nyarán a német Berliner Zeitung lapnak adott interjúban kijelentette: az amerikaiak nem igazán érdekeltek a gyors politikai megoldásban.
Ács Zoltán közgazdász, a George Mason Egyetem professzora szerint az USA fegyveriparának előnyös a háborús helyzet: „A jelenlegi háborúban ismét két komoly ellenfél feszül egymásnak. Az egyik Oroszország a magasan fejlett fegyverzetével, ami valójában a NATO-val áll szemben, és proxyként Ukrajna szolgál a harc megvívására.”
Az Egyesült Államok – pontosabban egyes gazdasági érdekkörök és demokrata politikusok – mellett a nyugati nagyvállalatok számára mindkét fél támogatása jelentős vagyoni előnyt jelenthet.
A Kyiv School of Economics (KSE) adatai szerint a teljes körű invázió kezdetén orosz leányvállalatokkal rendelkező 1361 nyugati vállalat közül csak 241 – azaz 17 százalékuk vagyis körülbelül egyhatoduk hagyta el teljesen Oroszországot. A fennmaradó nyugati vállalatok 136 milliárd dollár bevételt termeltek 2022-ben, ami jelentős segítséget jelent az oroszoknak az ukrajnai háború finanszírozásában.
A svéd Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) elemzése szerint több nyugati és ázsiai ország is hasznot húzott abból, hogy nőttek a fegyvervállalataik bevételei 2021 és 2022 között. Európából érdemes megemlíteni a briteket és – kisebb mértékben – a németeket, valamint az ugyancsak NATO-tag Törökországot (a török védelmi vállalatok 22 százalékkal, 5,5 milliárd dollárra növelték 2022-ben a bevételeiket), Izraelt, Indiát és Kínát.
Bár a világ legnagyobb fegyvergyártó vállalatainak bevétele csökkent 2022-ben, az USA továbbra is élen jár az iparágban 302 milliárd dolláros bevétellel.
Az amerikai érdekeket támasztja alá az a hatalmas támogatás, amit az USA juttat Ukrajnának. A német Kieli Világgazdasági Intézet szerint Joe Biden adminisztrációja, illetve az Egyesült Államok Kongresszusa több mint 75 milliárd dollár értékű támogatást irányított Ukrajnának, amely humanitárius, pénzügyi és katonai támogatást is tartalmazott 2023 végéig (más becslések szerint pedig az Egyesült Államok már 111 milliárd dollárnyi támogatást küldött Ukrajnának fegyverek, egyéb felszerelések, humanitárius segítség és más segélyek formájában 2023 végéig). Ha csak a katonai segítséget nézzük, az is több, mint 44 milliárd dollár (többet, mint a következő négy legnagyobb hozzájáruló – Németország, Nagy-Britannia, Norvégia és Dánia – együttvéve).
Légvédelmi és páncéltörő rakéták, rakétaelhárító ütegek, tüzérségi lövedékek eddig, most pedig már Abrams tankok küldésének jóváhagyása is megtörtént amerikai részről, valamint Washington lehetővé teszi a nyugati szövetségesei számára, hogy amerikai gyártmányú F–16-os vadászgépeket küldjenek (ez közvetve-közvetlenül a későbbiekben is jól jön az amerikai és más nyugati fegyvergyártóknak, hiszen például az így „kieső” gépeket is pótolni kell).
Érdemes megemlíteni a tavaly decemberi Tranzit vitán elhangzottakat. Schiffer András: „Az igazi konfliktus nem nemzetállamok között zajlik, hanem két tőkefrakció között: az egyik a nemzetállami létezésbe beágyazva tudja a pozícióit megtartani, szélesíteni, a másik viszont a nemzetállami keretek közül kiszökve tudja az extraprofitját növelni. Az más kérdés, hogy ez utóbbiak is felhasználnak állami gépezeteket, például az Egyesült Államok államgépezetét.” Lánczi Tamás szerint a multinacionális vállalatok és nagytőkés társaságok igen, Amerika viszont nem nyertese a konfliktusnak. Kína, ezzel szemben, nyer a háborún, „miközben mindenki az izraeli és ukrajnai konfliktusra figyel, a fegyverropogás és a lőporfüst eltakarja a világ szeme elől, hogy Kína a gazdaság stratégiai területein igyekszik átvenni az irányítást. Ilyen például a tengeri kereskedelem, ahol gyakorlatilag mindössze 10-15 éve jelentek meg. A tengeri szállítmányozásban, ami ugye a világkereskedelem ütőerének számít, gyakorlatilag a kínai tulajdon lett a meghatározó. Távközlésben ugyanez a helyzet.”
