NATO-főtisztviselő: A szövetségnek hadviselési átalakításra van szüksége

MH/MTI
2024. január 17. szerda. 13:29

A holland tábornok a NATO-tagországok védelmi vezetőinek kétnapos találkozóját megnyitó sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy az a korszak lezárult, amelyben minden előre láthatóan rendelkezésre állt, ellenőrizhető volt.

Oroszország ukrajnai offenzívája miatt a szövetség tagjainak át kellene alakítaniuk gondolkozásmódjukat, mivel olyan korszakban élünk, amelyben számolni kell a váratlan eseményekkel, és inkább az eredményességre kell fektetni a hangsúlyt – hangsúlyozta az admirális.
Mint mondta, „a hatalom tektonikus lemezei elmozdulóban vannak, ennek eredményeként az elmúlt évtizedek legveszélyesebb világával állunk szemben” – magyarázta.

„A NATO a kollektív védelem új korszakába lépett. Együtt nemcsak 1 milliárd állampolgár és tagországaink fizikai biztonságát, hanem a szabadságot és a demokráciát is védjük” – tette hozzá.

Rob Bauer szerint, az ukrajnai háború kimenetele meghatározza a világ sorsát.

„Ez a háború soha nem arról szólt, hogy Oroszországot bármilyen valós biztonsági fenyegetés érte volna akár Ukrajna, akár a NATO részéről. Arról van szó, hogy Oroszország a demokráciától fél, ami sokkal erősebb, mint bármilyen fizikai fegyver a világon. Ha az ukránok demokratikus jogokat akarnak, akkor az orosz emberek is hamarosan vágyni fognak rá” – jegyezte meg.

„Ezek a NATO legátfogóbb védelmi tervei a hidegháború vége óta. Korábban nem volt példa arra, hogy a NATO és a nemzeti védelmi tervek ilyen szorosan össze legyenek kapcsolva” – jegyezte meg az új védelmi tervekről Bauer.

Hangsúlyozta, hogy a szövetségesek most aktívan dolgoznak az új védelmi tervek megvalósításán, és felhívta a figyelmet, hogy katonai szempontból még több lépést kell megtenni ahhoz, hogy a NATO kollektív védelme elérje a kívánt szintet.

Elolvasom a cikket