Nébih: Már Somogy vármegyében is megjelent a madárinfluenza

MH/MTI
2024. január 17. szerda. 21:57

A közlemény szerint Kaposváron található az a nagyjából 39 000 hízópulykát számláló telep, ahol az állattartó az állatok megemelkedett elhullását tapasztalta. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból vett mintákból.

Az okokat feltáró járványügyi nyomozás még folyamatban van. Az érintett gazdaság körül a járványügyi szakemberek a szabályoknak megfelelően kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a tíz kilométer sugarú megfigyelési körzetet is.

Kiemelték: ez az eset is igazolja, hogy a madárinfluenza vírusa bárhol megjelenhet az országban.

Jelezték ugyanakkor, hogy amennyiben a járványügyi helyzet összességében kedvezően alakul, a hatóság az ország nagy részében rövidesen feloldhatja a korlátozást a jelenleg még az alatt álló területeken. Azonban figyelembe kell venni, hogy a betegség elszórtan továbbra is jelen van az országban – jegyezték meg.

A fertőzés elleni védekezés érdekében a járványügyi előírások betartása a továbbiakban is kiemelt jelentőségű lesz. Az állatartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy baromfiállományuk se közvetlen, se közvetett módon ne érintkezhessen vadon élő madarakkal – hívta fel a figyelmet a Nébih.

A madárinfluenzáról minden további információ elérhető a Nébih-portálon: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza oldalon – olvasható a hivatal közleményében.

Elolvasom a cikket