Rétvári Bence: Tovább emelkedett a gyermekek otthongondozási díja

MH/MTI
2024. január 17. szerda. 17:17

Rétvári Bence közleményében emlékeztetett: 2010-ben az önállátásra képtelen, súlyos állapotú gyermeküket otthon ápolók juttatása mindössze ennek hetede, 37 050 forint volt. Az elmúlt több mint tíz évben az ápolási díjra és a gyodra fordított költségvetési összeg több mint hatszorosára nőtt, és míg 2010-ben a költségvetésben 15 milliárd forint állt rendelkezésre ápolási díjra, addig ez 2024-ben már 101 milliárd forint.

Az államtitkár hangsúlyozta: a gyod összegét a kormány a minimálbér emelkedésének mértékével emeli évről évre, így a juttatás folyamatosan megőrzi értékét.

Rétvári Bence felidézte, a gyod nemcsak a kiskorú gyermek után jár, hanem akár felnőttkorú gyermek után is, ha a szülei gondoskodnak róla. A gyodra jogosult az a szülő, aki a súlyos fogyatékosságából eredően önellátásra képtelen gyermekéről vagy a tartós betegségéből eredően önellátásra képtelen gyermekéről gondoskodik. Nemcsak a szülő igényelheti az ellátást, hanem például a gyermekkel közös háztartásban élő hozzátartozó is – írta.

Hangsúlyozta: a gyod segíti azokat, akik azért nem tudnak munkát vállalni, mert gyermekük folyamatos gondozást igényel, és ezért nem tudnak otthonról hosszabb időre kimozdulni.

Az államtitkár kiemelte: a kormánynak fontos a családok támogatása, a nehéz helyzetben levő családok pedig kiemelt segítségre számíthatnak. Hangsúlyozta, a kormány célja, hogy minden családot az élethelyzetének megfelelően egyre nagyobb mértékben segítsen. A háborús és szankciós gazdasági nehézségek ellenére is tovább emeljük a gyodot – írta.

Elolvasom a cikket