Tavaly megháromszorozódott a Dél-Koreába átszökő észak-koreaiak száma

MH/MTI
2024. január 17. szerda. 7:51

2022-ben 67 észak-koreai szökevényt regisztráltak. Tavaly a külvilágtól elzárkózó diktatúrát elhagyó diplomaták és kereskedelmi tisztségviselők emelkedő száma volt különösen feltűnő.

Dél-Koreában jelenleg több mint 34 ezer, Észak-Koreából átszökött ember él, aki a krónikus élelmiszerhiány és a politikai elnyomás elől menekült el. A szöuli tárca adatai szerint a legtöbben – 2914-en – 2009-ben jutottak át a határon, míg a legalacsonyabb számot 2021-ben jegyezték fel. Akkor csak 63-an tudtak átszökni, mert az észak-koreai hatóságok még szigorúbban lezárták a határokat a koronavírus-járvány miatt.

A szöuli külügyminisztérium bejelentette szerdán, hogy szankciós listára helyez két újabb személyt, három jogi személyt és tizenegy hajót Phenjan nukleáris programjával összefüggésben. A tárca közlése szerint az érintettek energiahordozók illegális tengeri csempészetében vettek részt.

A dél-koreai hadsereg közölte szerdán, hogy amerikai és japán katonákkal közös háromnapos hadgyakorlatot kezdtek hétfőn az Észak-Korea jelentette fenyegetés miatt. A gyakorlaton részt vett a nukleáris meghajtású Carl Vinson amerikai repülőgép-hordozó is.

Elolvasom a cikket