Így veszélyeztetnek minket a legyek

Az ősrégi ötmásodperces szabályt valószínűleg mindenki nagyon jól ismeri: ha kiesik a kezünkből valamilyen finomság, de öt másodpercen belül felvesszük a földről, akkor minden további nélkül el lehet fogyasztani. Azonban az nem mindegy, hogy ez a szabály csak az otthonunkban érvényes vagy a nyilvános tereken is – írta meg a life.hu.

Az senki számára nem titok, hogy egy-két kórokozó jót tesz az immunrendszernek, azonban nem szabad ezzel kapcsolatban sem túlzásba esni.

Egy korábbi, Twitteren közzétett videóból kiderült, hogy nagyobb szennyeződés kerül az ételünkre, ha egy légy landol rajta, mintha leejtenénk azt a földre. Ennek oka pedig az, hogy a legyek nem esznek úgy, mint az emberek – nincs foguk, következésképpen nem tudnak rágni. Ehelyett olyan enzimeket hánynak ki, amelyek lebontják a tányéron lévő ételt, megkönnyítve számukra az emésztést.

Objektum doboz

A felvétel alatt özönlöttek a kommentek, amelyben a legtöbben kijelentették, hogy akkor innentől kezdve azonnal kidobják azt az ételt, amire rászállt egy légy. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ez nincs olyan súlyos hatással az immunrendszerre. A köztes megoldásként az a tipp érkezett, hogy a legjobb, ha csak azt a falatot dobjuk ki, amelyikre rászállt a légy, a többit pedig jóízűen fogyasszuk tovább – írja az Unilad.

Elolvasom a cikket