Nagyszabású hatósági akciót váltott ki Németországban egy gyorsvonaton kipermetezett könnygáz

MH/MTI
2024. január 18. csütörtök. 23:09

A brémai rendőrség szóvivőjének közlése szerint nem sokkal azt követően, hogy csütörtök délután a gyorsvonat kifutott a hamburgi főpályaudvarról három utas, két utaskísérő és az étkezőkocsi két munkatársa szem- és légúti irritációkra kezdett panaszkodni.

A vonat ezt követően Lüneburg vasútállomásán állt meg, riasztva a helyi mentőszolgálatokat.

A könnyebben sérült emberek helyben orvosi segítséget kaptak. A tűzoltóság ventilátorokat állított fel az étkezőkocsi átszellőztetésére. A hatósági akciót követően a vonat mintegy 300 utasával folytathatta útját Würzburg felé.

A rendőrség előzetes nyomozási eredmények szerint abból indul ki, hogy egy ismeretlen személy az étkezőkocsiban könnygázt permetezhetett. A rendőrségi szóvivő közölte, hogy ellenőrizték azt is, hogy az incidenst esetleg műszaki hiba okozhatta-e. Hozzátette, utóbbira nem találtak bizonyítékot.

A hatóságok jelenleg a pályaudvarok megfigyelőkameráinak felvételeit próbálják kiértékelni, illetve szemtanúkat keresnek, akik a történtekkel kapcsolatban információkkal rendelkeznek.

Elolvasom a cikket