Olaszország bekeményít, ezentúl szigorúbban büntetik a klímaaktivistákat

MH/MTI
2024. január 18. csütörtök. 19:00

A római parlament alsóháza 138 szavazattal 92 ellenében fogadta el Gennaro Sangiuliano kulturális miniszter előterjesztését, amelyet a felsőház már tavaly nyáron jóváhagyott, és az most így hatályba is léphet.

Az utóbbi hónapokban az Utolsó Nemzedék nevű klímavédelmi csoport aktivistái festékkel, illetve egyéb módon csúfítottak el műemlékeket, épületeket, illetve műalkotásokat Olaszország-szerte, így célpontjaik között volt egyebek között a római Trevi-kút, a firenzei Palazzo Vecchio és a milánói La Scala operaház.

Az új jogszabály értelmében 40 ezer euróig (15 millió forint) terjedő bírságot szabhatnak ki a műemlékek elcsúfítóira, amely összeg 60 ezer euróig (23 millió forint) emelhető, amennyiben a kulturális örökségben károkat okoznak. A jelenlegi szabályozás 1500-tól 15 ezer euróig terjedő bírságok kiszabását teszi lehetővé.

A törvény ezen felül rendelkezik arról is, hogy a kulturális minisztérium a befolyó bírságok összegét felhasználhatja a műemlékek tisztítására, illetve renoválására.

„A mai egy csodálatos nap az olasz kultúra, különösen pedig a nemzet művészeti és építészeti öröksége számára” – hangsúlyozta Sangiuliano közleményében az „ökovandálokról” szóló törvényként ismertté vált jogszabály elfogadására utalva.

Elolvasom a cikket