Ismét elítélte hazánkat az Európai Parlament, a kétnapos vita végén a képviselők állásfoglalásukban az Európai Bizottságot is elmarasztalták, amiért Magyarország hozzájuthatott az uniós források egy részéhez. A Magyarország ellen indított, kétnapos parlamenti vita élére állt Cseh Katalin és Donáth Anna momentumos EP-képviselő. A két vitát magában foglaló ülés első része az előző és az elkövetkező uniós csúcsokra fókuszált, míg a második a Magyarországi helyzet és a befagyasztott uniós pénzeszközök címet viselte.
Brüsszel jelenleg több mint húszmilliárd eurót tart vissza a magyar kohéziós és helyreállítási alapokból, és továbbra is a migrációhoz és az LMBTQ-jogokhoz kötik az uniós pénzek kifizetését. Budapest az összes pénz feloldását követeli. Állásfoglalásukban azonban a képviselők azt mondták, hogy „az EU semmiképpen sem engedhet a zsarolásnak”, és felszólították a tagállamokat, hogy álljanak ki határozottan Orbán Viktor vétópolitikájával szemben.
A leadott szavazatok több mint hetvenszázalékos támogatásával fogadta el az Európai Parlament a legújabb állásfoglalását, amelyben a magyar kormány mellett bírálják az Európai Bizottságot, mert uniós forrásokhoz juttatta Magyarországot.
A dokumentumban az Európai Parlament jogi lépésekkel fenyegeti az Európai Bizottságot, miután tízmilliárd eurós befagyasztott kohéziós forrást szabadítottak fel Magyarország számára.
A csütörtökön elfogadott határozatukban a törvényhozók elítélték Brüsszel döntését, és kijelentették, hogy Magyarország nem teljesítette a bírói függetlenség követelményeit.
A parlamenti vitát és a Magyarországgal szembeni hisztérikus hangulatot Cseh Katalin és Donáth Anna momentumos képviselők beszéde fokozta, akik határozottan felszólították a képviselőket, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Magyarország ne jusson hozzá a fennmaradó, még befagyasztott uniós forrásokhoz.
Orbán Viktor: a liberális EP-képviselők megtámadták Magyarországot
A magyar kormányfő az X-en reagált a strasbourgi ülésen elhangzottakra. Bejegyzésében reagált az Ukrajnának nyújtandó támogatásra is.
A liberális EP-képviselők ismét megtámadták Magyarországot. Lényegében meg akarják fosztani az embereket azon jogaiktól, hogy döntéseket hozzanak a jövőjükről. Micsoda antidemokratikus álláspont! Magyarország nem ért egyet. Ha segíteni akarunk Ukrajnának, tegyük azt az EU költségvetésén kívül és évente! Ez az egyetlen demokratikus álláspont mindössze 5 hónappal a választások előtt.
– hangsúlyozta bejegyzésében a miniszterelnök az X-en.
Objektum doboz
A hazai baloldal is besokallt a Momentum magyarellenes fellépésétől
Ungár Péter, az LMP társelnöke is kritizálta Cseh Katalin és Donát Anna fellépését. A politikus Facebook-bejegyzésében leszögezte:
nem helyes egyetlen ellenzéki képviselőtől, hogyha azért kampányol, hogy ez a pénz ne érkezzen meg Magyarországra. Ez a pénz jár a magyar embereknek, nem Orbán Viktornak, hanem az állampolgároknak.
Objektum doboz