Párizs 2024: az olimpián is jól szeretne teljesíteni az év női sportlövője

MH/MTI
2024. január 18. csütörtök. 23:23

Fábián Sára elárulta: a verseny után szüksége volt pár napra, hogy feldolgozza és felfogja, mi is történt.

„Jó visszaigazolás volt, hogy jó úton haladunk, jó a formaidőzítés, jók az edzések, ennek nagyon örültem” – fogalmazott a Csepel TC versenyzője, aki az élsport mellett egyetemre is jár.

Fábián Sára szeretne minél több versenyen indulni és rutint szerezni. Ezzel összhangban a közeljövőben több világkupán is lőállásba lép, február végén-március elején pedig Győrben lesz a légfegyveres Európa-bajnokság, erre is „nagy erőkkel” készül. Mint mondta, jó formában van, s a tavalyi év után már elhiszi, hogy van keresnivalója a felnőttek között. Ha tudja hozni a formáját, akkor a döntőbe kerülés reális cél – tette hozzá.

A párizsi olimpiával kapcsolatban úgy fogalmazott, a célja nemcsak az, hogy ott legyen, de jól is akar azon teljesíteni, leginkább önmagához képest.
„Nem feltétlenül reális egy aranyérem, de ha jól teljesítek, és megteszek minden tőlem telhetőt, akkor elégedett leszek” – nyilatkozott.
Hozzátette: örül, hogy Európában lesz az olimpia, így nem kell alkalmazkodni az időeltolódáshoz, pár hónappal a rajt előtt edzőtáborozni is fog a versenynek otthont adó lőtéren, így megismeri majd a körülményeket.

A 21 éves lövő edzője, Deme Zoltán úgy jellemezte tanítványát, hogy téthelyzetekben jól teljesít, jól tud összpontosítani, jól kezeli a stresszt és ki tudja zárni a külső körülményeket. A győri Eb-vel kapcsolatban ő is azt mondta, hogy a döntő reális célkitűzés, a verseny pedig egy felkészülési állomás lesz az olimpia felé vezető úton.

Elolvasom a cikket