Több százan meghaltak kolerában Zambiában

MH/MTI
2024. január 18. csütörtök. 11:07

A zambiai kormány tömeges oltási programot indított, és napi 2,4 millió liter tiszta vizet biztosít a dél-afrikai ország érintett közösségeinek. Ezen felül mozgósították az országos katasztrófavédelmet is, és január 29-ig elrendelték az iskolák bezárását.

A helyi egészségügyi minisztérium szerint tíz tartományból kilencben és az ország körzeteinek csaknem felében észleltek kolerás eseteket, és a mintegy 20 millió lakosú országban naponta 400 esetet regisztráltak.

„Ez a járvány továbbra is fenyegetést jelent az ország biztonságára” – mondta Sylvia Masebo zambiai egészségügyi miniszter.

A zambiai járványban 229 ember az előtt halt meg, hogy egészségügyi intézménybe kerülhettek volna – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) lesújtóan magasnak nevezte, hogy a három hónapos járvány kitörése óta körülbelül 4 százalékos a halálozási arány, pedig kezelés esetén a kolera halálozási aránya kevesebb mint 1 százalék.

A kolera bakteriális fertőzés okozta betegség, amely általában szennyezett víz vagy élelem útján terjed, és akut hasmenést, ennek révén kiszáradást okoz.

A közelmúltban Malawiból, Mozambikból és Zimbabwéből is jelentettek kolerás fertőzéseket, 2023 eleje óta összesen több mint 200 ezer esetet és 3 ezret meghaladó halálesetet jelentettek Dél-Afrikában – közölte az UNICEF.

Elolvasom a cikket