Az olasz külügyminiszter szerint nem megengedhető, hogy a Hamász irányítsa a Közel-Kelet térségét

MH/MTI
2024. január 19. péntek. 18:38

Tajani bejelentette, hogy Olaszország készen áll részt venni egy esetleges ENSZ-békemisszióban a Gázai övezetben.

„Ha a béke fenntartására lesz szükség a konfliktus utáni átmeneti időszakban, katonákat küldünk” – hangoztatta Tajani a Radio24 kereskedelmi csatornán.

A római külügyi tárca vezetője emlékeztetett, hogy több mint ezer olasz katona szolgál Libanonban, az ENSZ békefenntartó missziójában (UNIFIL).

Megjegyezte, a béke feltételének számít, hogy többé egyetlen rakétát se lőjenek Izraelre, se a Gázai-övezetből, se Libanonból.

Elmondta, hogy január 24-től kétnapos látogatást tesz a Szentföldön, ahol a Palesztin Nemzeti Hatóság képviselőivel is egyeztetet, „mivel nem lehet megengedni, hogy a térséget a Hamász irányítsa”. Tajani a palesztin iszlamista szervezetre utalt, amely október 7-én súlyos terrortámadást hajtott végre Izrael területén.

Hozzátette, hogy Róma továbbra is a kétállami megoldást támogatja.

Ami a Vörös-tengeren kialakult válsághelyzetet illeti, Antonio Tajani elmondta, hogy az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén kezdeményezést tesz egy közös katonai misszióra. Hangsúlyozta, hogy a misszióban az Európai Unión kívüli országok részvételét is szorgalmazzák, többek között Norvégiáét.

Elolvasom a cikket