A garázsból parkolt ki egy kecskeméti férfi 2024. január 15-én, ám induláskor elfeledkezett a laptopjáról és a telefonjáról, amiket a manőver idejére egy táskában az utcára tett, majd ottfelejtett. Mikor feltűnt neki a hiány, visszament, de már nem voltak ott az értékei, ezért feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozók vizsgálni kezdték az eset körülményeit, és adatgyűjtésbe kezdtek. Kiderült, a közelben térfigyelő kamerarendszert telepítettek, ami rögzítette, hogy az elkövetés időpontjában egy háromfős társaság járt arra, azonban nem tudták őket azonosítani.
Két napra rá az egyik szabálysértési előadó és a városrendészet egyik munkatársa a térfigyelő kamerák felvételeit elemezte, amikor a ruhájuk alapján kiszúrták, hogy ismét a környéken sétálnak a lehetséges laptoptolvajok. Értesítették a járőröket, akik a helyszínen kérdőre vonták őket. Kiderült, a lopást egyikük követte el, egy 27 éves férfi, aki hátrahagyta ismerőseit a bűncselekmény idejére. A tolvajt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, és vizsgálják, hogy elkövetett-e más jogsértést is. A laptopot lefoglalták, és visszaadták jogos tulajdonosának.