KIM: 5,7 milliárd forint állami támogatást kapnak a startupokat segítő inkubátorok

MH/MTI
2024. január 19. péntek. 10:17

Kiemelték, hogy az eredetileg 5 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett programra a minisztérium keretemelést biztosított, mert a vártnál több magas színvonalú, nemzetközileg is versenyképes pályázó adta be üzleti tervét.

A 2013 óta negyedszer meghirdetett technológiai inkubátor program legfontosabb jellemzője, hogy az állami támogatás az igen nagy körültekintéssel kiválasztott magántulajdonú inkubátorokon keresztül jut el a startupokhoz, kiegészítve az állami forrást az inkubátor saját tőkebefektetésével. Mivel az inkubátor a saját tőkéjét is kockáztatja, ezért fontos érdeke, hogy olyan startupokat válasszon ki és fejlesszen, amelyek hosszabb távon jelentős sikerrel kecsegtetnek. Ezáltal az állami támogatás is a lehető legjobb helyre kerül.

Az állami-magán társ-befektetési koncepcióra épülő program az úttörőnek számító izraeli, valamint az arra épülő finn és szingapúri programok adaptációját jelenti, amit az értékelések, illetve a hazai startup világ szakértőitől beérkezett vélemények alapján folyamatosan fejlesztenek – jelezte a KIM.

A mostani döntéssel a korábbi programokban legsikeresebben működő inkubátorok lehetőséget kaptak tevékenységük folytatására, a felhalmozott inkubációs tudás és tapasztalat további hasznosítására. A régiek mellett öt olyan csapatot is kiválasztottak, akik rendelkeztek korai fázisú befektetési tapasztalattal, de eddig nem részesültek állami forrásból. A beadott projekteket a pályázati anyagok feldolgozása után személyes szakmai prezentációk alapján véleményezte és rangsorolta a nemzetközi szakértőkkel is megerősített Inkubációs Értékelő Testület – ismertette a minisztérium.

A közleményben idézik Szabados Zsuzsát, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettesét, aki kijelentette, hogy a hazai startup ökoszisztéma fejlődésének előmozdítására már eddig is a társbefektetésen alapuló, a tőkét tudással kombináló Startup Factory program bizonyult a leghatékonyabb állami eszköznek. Hozzátette, a mostani felhívás újdonsága, hogy az ágazati specializációjú inkubátorok (biotechnológia, környezeti technológiák) olyan feltételekkel pályázhattak, ami figyelembe veszi ezen fontos területek nagyobb befektetést és hosszabb inkubációt igénylő jellegzetességeit.

A Startup Factory programokban eddig csaknem 200 induló vállalkozás kapott finanszírozást, és közülük mintegy 90 jutott további befektetésekhez, zömmel magán forrásból. Tíz fölött van azon startupok száma, amelyek már külföldi befektetéshez jutottak, továbbá összesített árbevételük meghaladja a 10 milliárd forintot – közölte a KIM.

Elolvasom a cikket