Otthonokat véd ez az új, apró és zseniális találmány

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki képes méterekről vagy két szinttel lejjebbről is visszafordulni, hogy ellenőrizzem, bezártam-e a lakás vagy a ház ajtaját. Ha csak én lennék ilyen, biztos nem rukkolt volna elő a japán Miwa nevű zárgyártó találmányával, a ChecKEY-jel – írja a firstclass.hu.

Az apró kütyü egyetlen funkcióval bír: rá kell szerelni a kulcsra egyfajta tokként, innentől kezdve pedig mutatja egy apró visszajelző kör segítségével, hogy bezártuk-e a kulcshoz tartozó zárat. Mindezt fehér és narancssárga karikákkal teszi, attól függően, hogy óramutató járásával megegyező vagy ellentétes irányba fordult a zárban a kulcs.

A karikák nem LED- vagy egyéb fények, kizárólag mechanikus alapon működnek. Attól nem kell tartani, hogy a zsebben vagy csak úgy maguktól színt változtatnak, erre csak a zárban való elfordításkor képesek. Az eszközre elég csak rápillantani, hogy meggyőződjünk arról, bezártunk-e – már csak a jó színeket kell ehhez megjegyezni.

Objektum doboz

A találmány elsőként még 2012-ben mutatkozott be, Japánban el is vittek belőle 130 ezer darabot. A fejlesztő Miwa azonban nem állt le, és előrukkolt a képeken is látható, az elődhöz képest sokkal ergonomikusabb és kisebb ChecKEY II-vel.

Hiába mondható népszerűnek a termék, sokan csak most találkoztak a zárellenőrrel mind Japánban, mind a világ más részein. Egyébként mindössze 1595 jenért (3800 forintért) kínálják, ami nem nagy ár némi extra biztonságért. Mint a cég kiemeli, a betörések 40 százaléka azért történik, mert az emberek elfelejtik bezárni az ajtókat és az ablakokat otthonukban. Ez az arány növekszik is, ami összhangban lehet azzal, hogy Japán társadalma elöregedő, azaz egyre többen vannak az idősek, akik az idő múlásával kevésbé figyelnek oda az ilyen óvintézkedésekre.

Elolvasom a cikket