Rembrandt első ismert képeiből nyílik kiállítás a szülővárosában

MH/MTI
2024. január 19. péntek. 9:14

A leideni De Lakenhal múzeum, amely pár lépésnyire található a helytől, ahol hajdan Rembrandt (1606-1669) műhelye állt, csütörtökön mutatta be újságíróknak a négy képet.

Az alkotások az érzékeket bemutató sorozat részei: A szemüvegárus (látás), A három énekes (hallás), Az elájult beteg (szaglás) és a Kőoperáció (tapintás).

Furcsa módon eddig semmilyen, az ízlelés allegóriáját ábrázoló ötödik Rembrandt kép nem bukkant elő. „Ez nagyon rejtélyes. Szinte bizonyosak vagyunk abban, hogy Rembrandt öt képet festett ebben a sorozatban, mert öt érzék van, nem pedig négy” – mondta az AFP francia hírügynökségnek a múzeum restaurátora, Janneke van Asperen.

A múzeum szerint a képeken látható, hogy Rembrandt már egészen fiatalon is képes volt szakítani a konvenciókkal. Akkoriban az érzékeket általában elegáns női alakokkal jelképezték.

Van Asperen szerint már ezek a vásznak is rendkívüli tehetségről tanúskodnak, de a képeken bizonyos szempontból még látszik, hogy tapasztalatlan festő művei. Ilyen például a fejek ábrázolása.

Ezeken a képeken is megfigyelhetők már ugyanakkor Rembrandt műveinek sajátosságai: a széles ecsetvonások, valamint a fény-árnyék alkalmazása.

A kiállítást a nagyközönség január 20. és június 16. között tekintheti meg.

Elolvasom a cikket