Sebkezelésre és macskafésűnek is lehet használni a világ legbüdösebb gyümölcsét

A durián egész Délkelet-Ázsiában kedvelt, sőt fontos gyümölcs. A durián húsának igen magas a tápértéke, az állaga puha és krémes, az íze pedig kellemes. Mindez már nem mondható el az illatáról, ami egyesek szerint a romlott húsra, a rothadó hagymára emlékeztet, épp ezért sok helyen tilos a köztéren való fogyasztása, valamint buszokra, repülőre, liftekbe sem szabad bevinni. Nemrég épp a durián vezetett egy buszsofőr elájulásához.

Bármennyire is megosztó, vagy rossz hírű gyümölcs, a durián tápláló, ám túlzásba sem szabad vinni a fogyasztását, ugyanis kísérletek bebizonyították, hogy a benne található aminosav, az etionin nagy mennyiségben májkárosodást okozhat. Ez az aminosav felelős egyébként a gyümölcs különleges illatáért, ám a tudósok azt is kimutatták, hogy az etionin alacsony dózisban immunrendszererősítő hatású.

A duriánt a húsa miatt termesztik, ezt fogyasztják az emberek, a magja és a héja pedig a szemétbe kerül. Szingapúrban például évente 12 millió darab durián fogy, az ehetetlen részekkel pedig nagy mennyiségű szemetet termelnek. Ennek csökkentése érdekében pár éve a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem tudósai elkezdték kutatni a durián héjának felhasználási lehetőségeit.

A durián több mint fele héjból áll, és ezt általában kidobják vagy elégetik. William Chen professzor, a szingapúri egyetem élelmiszer-tudományi és -technológiai programjának vezetője szerint a technológiailag felhasználható élelmiszer-hulladékok, mint például a szójabab vagy gabonafélék is, a módszernek köszönhetően csökkenteni tudják az országban az élelmiszerhulladék mennyiségét.

A kutatók cellulózport vontak ki a durián héjából, miután azt felaprították és liofilizálták, azaz fagyasztásos szárítással tartósították. Ezután összekeverték glicerollal. Az így kapott keverék lágy hidrogéllé válik, amelyet sebkezelésre használt kötszercsíkokká vágnak.

A hagyományos sebkötözőkkel szemben a hidrogél kötöző képes arra, hogy a seb területét hűsítse és nedvesen tartsa , ami segíthet felgyorsítani a gyógyulás folyamatát. A kutatók szerint továbbá jóval költséghatékonyabb az élelmiszerhulladék és az élesztő alkalmazása antibakteriális kötözők készítésére, mint a hagyományos kötözőanyagok előállítása, amelyek mikrobaellenes tulajdonságai egy jóval drágább fémből, ezüstből vagy rézionokból származnak.

A durián héja kemény és rücskös, tüskés, amely tökéletes arra, hogy átfésüljék vele az állatokat. Az internetre felkerült videós összeállítás alapján látszik, hogy a macskák kifejezetten élvezik, ahogy a gazdáik a durián héjával kefélik a szőrüket. Nem tudni, a héj meddig áll el, de láthatóan kiszedi az elhullott szőrszálakat a bundából.

Elolvasom a cikket