2024. január 19. péntek. 5:57
Frissítve: 2024. január 19. 6:2
2006 óta nem nyert választást a baloldal. Sem külön-külön, sem pedig közösen, valamilyen együttműködési formában. A 2019-es önkormányzati választásokon ugyan kicsit közelebb kerültek a kormánypártokhoz, de összességében győzni, akkor sem tudtak. Pártok jöttek és mentek, összevesztek, majd egymás karjaiba borultak, ám sem megújulás, sem pedig egy olyan hiteles új generáció nem tudott felnőni, ami képes lett volna Gyurcsány Ferenc köpenye alól kibújni.
Éppen tíz évvel ezelőtt, az akkor még meghatározó két balliberális értelmiségi fórum, a Bitó-szalon és a szárszói piknik unszolására bútoroztak először össze a végzetesnek bizonyult „Gyurcsány-korszak” után elaprózódásnak indult ellenzéki csoportok. Akkor az MSZP a három éves Demokratikus Koalícióval, az SZDSZ helyére pályázó Magyar Liberális Párttal, a Bajnai Gordon vezette Együtt – Korszakváltók Pártjával és az LMP-ből a baloldali szirénhangoktól megrészegedett Párbeszéddel alakított közös választási listát, azzal a kimondott céllal, hogy kétharmaddal verik el az Orbán-kormányt. Ugyan másodikok lettek (a Jobbikot és az LMP-t előzték meg), de még csak megszorongatni sem tudták a Fideszt.
Apropó! Ha a 2014-es összefogás történelmi tanulságait keressük, akkor abban biztosan benne kell lennie Gyurcsány Ferenc megmentésének. Nem sokkal a választások előtt ugyanis a legtöbb közvélemény-kutatás szerint a DK nem jutott volna be önállóan az Országgyűlésbe. Tehát, amikor a baloldalon azt a polémiát hallgatjuk manapság, hogy sokan meg akarnak szabadulni Gyurcsány Ferenctől, hogy az MSZP és például Karácsony Gergely szerint is káros a jelenléte, akkor érdemes feltenni nekik azt a kérdést, hogy vajon miért segítették az egykori, bukott miniszterelnök politikai túlélését. Akkor meg tudtak volna tőle szabadulni. Akkor ki lehetett volna közösíteni. De listás helyet adtak neki és lehetőséget a Demokratikus Koalíciónak arra, hogy később frakciót, majd országos lefedettségű pártot építsenek, mára pedig ismét a baloldal domináns pártjává váljanak.
Ha Gyurcsány Ferenc akadálya a baloldali győzelemnek, akkor saját felelősségükkel is szembe kell nézniük az elvtársaknak!
A kezdeti kudarc ellenére 2021-re totálissá vált az összefogás. Betagozódott a Jobbik és a Momentum, ami mindkét párt számára végzetesnek bizonyult. Előbbinek a de facto megszűnése, utóbbinak a nagy csalódás lett a következménye. A Jobbik megcsúfolta az alapítók szándékát és kifordította identitását, a Momentum pedig elszalasztotta a megígért korszakváltást. És – ha csak ideiglenesen is – belépett a szövetségbe az LMP is, amelyből talán Schiffer András 2014-es sikerét megértve most éppen Ungár Péter igyekszik kimászni. Meg is kapja a magáét a külföldről finanszírozott kormányellenes sajtótól és a többi baloldali politikustól. Nem könnyű, kockázatos, ám annál izgalmasabb út lehet ez.
Ami viszont az összes formáció tanulsága, hogy az összefogás önmagában nem politikai üzenet. Együttműködni csupán technikai, vagy éppen hatalmi (rosszabb esetben egzisztenciális), nem pedig valós politikai kérdés. Mondanivaló, vízió kell és persze hiteles vezető. Ez pedig nincs. Sőt, mintha a 2014-es összefogás szereplői ismét előbújtak volna. A polgármester-jelöltséggel kacérkodó Juhász Péter és a külföldről érkező pénzek feletti diszponálással foglalkozó Bajnai Gordon például ismét aktív.
Ami pedig szintén nagy tanulság, hogy ezekben az összefogásokban elfojtották az innovációt, akadályozták a megújulás lehetőségét és valójában minden esetben Gyurcsány Ferenc jött ki belőle a legsikeresebben. Ez ma már világosan látszik, hisz a Demokratikus Koalíció dominanciája megkérdőjelezhetetlen, amihez kellettek a különböző összefogások.
A szerző a XXI. Század Intézet elemzője
