Törökország első űrhajósa és három európai társa indult útnak a Nemzetközi Űrállomásra

MH/MTI
2024. január 19. péntek. 0:38

A fedélzeten négyen vannak: Alper Gezeravci, a török légierő 44 éves veteránja, Walter Villadei, az olasz légierő 49 éves ezredese és az Ax-3 misszió pilótája, Marcus Wandt,
43 éves svéd pilóta, valamint a spanyol-amerikai kettősállampolgár Michael López-Alegrí­a, a NASA amerikai űrkutatási hivatal nyugalmazott űrhajósa, aki egyben a misszió parancsnoka is.

Gezeravci korábban úgy fogalmazott, kész „a török nép álmait az űr mélységeibe vinni”. Az Anadolu török hírügynökségnek adott interjújában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ISS-re tervezett útja nem öncélú, hanem Törökország űrkutatási céljait szolgálja.

A 14 napos Ax-3 küldetést a texasi székhelyű Axiom Space magánvállalat a NASA-val együttműködve készítette elő. A misszió során több mint harminc kísérlet elvégzését tervezik, amelyek zöme az űrrepülés emberi egészségre, illetve betegségekre gyakorolt hatásait kutatja.

Ez az Axiom harmadik ilyen jellegű – kereskedelmi alapon szervezett – űrmissziója. A vállalat űrhajósonként legkevesebb 55 millió dollárt (19 milliárd forint) kér a szolgáltatásai iránt érdeklődő államoktól, illetve cégektől.

Elolvasom a cikket