Az amerikai légierő hajóelhárító húszi rakétákat semmisített meg Jemenben

MH/MTI
2024. január 20. szombat. 7:23

A Centcom szombati közleménye szerint miután az amerikai erők azonosították a rakétákat Jemen húszik által ellenőrzött területén, és megállapították, hogy közvetlen veszélyt jelentenek a térségben tartózkodó kereskedelmi és hadihajókra, önvédelemből csapást mértek és megsemmisítették a rakétákat.

A Hamász palesztin iszlamista szervezet és Izrael között a Gázai övezetben zajló konfliktus kiújulása óta a jemeni húszi lázadók számos kereskedelmi hajó ellen hajtottak végre támadásokat a Vörös-tengeren, nemzetközi vélemények szerint iráni támogatással.

Az Egyesült Államok a Szuezi-csatornához vezető, kulcsfontosságú tengeri kereskedelmi útvonal hatékonyabb védelme érdekében nemzetközi katonai szövetség létrehozását kezdeményezte, aminek már több mint húsz ország, köztük Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Hollandia, Norvégia és Dánia a tagja és épp pénteken jelentette be Belgium is, hogy csatlakozik a vörös-tengeri katonai szövetséghez.

Elolvasom a cikket