Hátborzongató dologra bukkantak egy kibontott kád mögött

Hátborzongató dologra bukkant egy ház felújítását végző vállalkozó a napokban az amerikai Seattle-ben. Vadim Kharkavyy éppen kiszedte a helyéről a harmadik emeleti fürdőszobában lévő kádat, mikor mögötte, a csapoknál egy régi kézigránátot talált – írta pénteken a New York Post, számol be a tenyek.hu.

A munkás bevallotta, az első gondolata az volt, hogy azonnal el kell tűnnie onnan, ugyanis bármelyik pillanatban felrobbanhat. A férfi valóban kirohant a helyiségből, ám egy nagy lélegzetvétel után tisztes távolságból ugyan, de telefonjával felvette a robbanószerkezetet.

A rendőrség kiérkező tűzszerészei végül megállapították, hogy a gránát nem volt éles, bár ezt a dolgozó nem tudhatta előre. Három órával tovább tartottak így a munkálatok, a férfi azonban nem bánja egy kicsit sem, hogy biztosra ment, hiszen felesége és gyerekei minden nap hazavárják.

Vadim Kharkavyy elmondása alapján már megszokta, hogy szemeteket, elveszett tárgyakat talál falak mögött, vagy a padló alatt, ilyet viszont még soha nem élt át. A nyomozók szerint a gránátot egy veterán vihette haza valamelyik háborúból.

Elolvasom a cikket