Idáig titkolták, hogy mit találtak még 100 éve Tutanhamon sírjában

Tutanhamon fáraó a világ legismertebb egyiptomi fáraója, annak ellenére, hogy nagyon rövid ideig uralkodott, és még piramisa sem épült, részben épp amiatt, mivel nagyon rövid ideig volt trónon. Pedig Egyiptomban az volt a hagyomány, hogy a fáraók temetkezési helyszínét, a piramist már akkor elkezdik építeni, amikor a fáraó még csak éppen hatalomra került. Hiszen egy-egy ilyan piramis építése évtizedekig is tarthatott – írja a promotions.hu.

Tutanhamon fáraó az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának egyik utolsó uralkodója volt, feltételezhetőleg Ehnaton fia volt, és annyira fiatal volt a trónra kerülésekor (9 éves volt mindössze), hogy helyette más, nagyhatalmú vezetők irányították az országát, így Ay és Horemheb. A mostani felfedezés pedig pont Ay-hoz kapcsolódik. A tanácsadók amúgy sok reformot vezttek be az uralkodó nevében, amely az egyiptomi valláshoz volt köthető.

Végül 1922-ben találták meg a sírját, ami teljesen épen volt. Howard Carter régész hatalmas felfedezést tett, Tutanhamon pedig az ismeretlenség homályából úgy lépett elő, hogy azóta is az első számú fáraó, ha Egyiptomról esik szó. De már akkor sokan feltették a kérdést, hogy miért kerül a fáraó egy ilyen kis sírhelyre, amely kívülről alig mutatott valami nagyságot?

A tudósok szerint Ay, a korábbi tanácsadó, a későbbi utód törölte ki az emlékezetből Tutanhamont Egyiptomban, épp ezért a jelentéktelen sír is, amely így viszont meg tudott maradni, és nem vált sírrablók prédájává az évezredek folyamán.

Ay sírja a megtévesztésig hasonlít Tutanhamon sírboltjára (hasonló figurák a falakon, hasonló művészi kialakítás), ami arra is utalhat, hogy a Carter által felfedezett sír eredetileg Ay-nak készült még korábban, ám végül ide temették Tutanhamont, aki alig pár év uralkodás után 18 évesen hunyt el, méghozzá nagyon váratlanul, így nem is készülhetett el a saját, díszes sírja. És a nagyobb sírban temették el később Ay-t.

Elolvasom a cikket