Tízezrek tüntettek Németország-szerte az AfD ellen

MH/MTI
2024. január 20. szombat. 23:11

Tüntetések voltak Frankfurtban, Hannoverben, Kasselben, Dortmundban, Wuppertalban, Karlsruhéban, Nürnbergben és más városokban is. Néhányan „A fasizmus nem alternatíva” feliratú táblákkal vonultak fel. Rendőrségi jelentések szerint még az északi-tengeri Sylt-szigeten is mintegy 600 ember vonult utcára.

A tüntetéseket jórészt az váltotta ki, hogy a Correctiv című hírportál jelentéséből kiderült: novemberben egy Potsdamban tartott találkozón AfD-s és a konzervatív Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) tartozó politikusok is megjelentek; a résztvevők egyebek között az úgynevezett visszavándorlással, vagyis a bevándorlók és a kisebbségek, köztük a német állampolgársággal is rendelkezők kiutasításával foglalkoztak. A jelentés Németország-szerte felháborodást keltett.

Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter a Funke Mediengruppenak nyilatkozva szombaton azt mondta, a potsdami találkozó a náci wannseei konferencia emlékét idézheti fel. A novemberi találkozót ugyanis a náci vezetőknek a „zsidókérdés végső megoldásáról” 1942. január 20-én Wannsee berlini városrészben megrendezett tanácskozása egykori helyszínétől alig tíz kilométerre tartották meg.

Faeser – mint mondta – nem akart egyenlőségjelet tenni a két rendezvény közé, de hangsúlyozta: „az olyan ártalmatlannak tűnő kifejezések mögött, mint a ‘visszavándorlás’, felsejlik az emberek etnikai származása vagy politikai nézetei miatti tömeges kiutasításnak és deportálásnak a gondolata”.

A tüntetők szombaton kifejezésre juttatták: nem akarják, hogy az ország visszatérjen a náci múltjához.

Észak-Rajna-Vesztfáliában Hendrik Wüst (CDU) tartományi miniszterelnök köszönetet mondott a jobboldali szélsőségek elleni tüntetésen résztvevőknek, és a demokraták összefogására szólított fel. Wüst az AfD-t „veszélyes náci pártnak” bélyegezte, amely – mint mondta – nem áll a német alkotmány talaján. „Az AfD nem konzervatív párt, és pláne nem értékorientált párt” – hangsúlyozta.

Frankfurtban a rendőrség közlése szerint mintegy 35 ezren tüntettek békésen. Hannoverben, ahol Christian Wulff volt német államfő és Stephan Weil (SPD), Alsó-Szászország tartományi miniszterelnöke szólt a tüntetőkhöz az Operaház előtti téren, a szervezők szintén 35 ezerre tették a résztvevők számát.

A rendőrség becslései szerint Kasselben 12 ezer, Dortmundban és Wuppertalban 7-7 ezer, Karlsruhéban 20 ezer, Nürnbergben legalább 10 ezer, Halle/Saale-ban pedig mintegy 16 ezer ember gyűlt össze.

A napok óta tartó tüntetéseket Olaf Scholz kancellár is támogatta. „A jobboldali szélsőségesek támadják a demokráciánkat” – vélekedett egy pénteki nyilatkozatában.

Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke az Augsburger Allgemeine című lapnak nyilatkozva ugyancsak üdvözölte a megmozdulásokat.

Thomas Haldenwang, a német nemzetbiztonsági szolgálat vezetője a Westdeutsche Zeitung című lapnak nyilatkozva arról beszélt, hogy „jó lenne, ha a lakosság csendes többsége egyértelműen kiállna a szélsőségesség és az antiszemitizmus ellen”.

Vasárnapra további demonstrációkat terveznek, egyebek között Berlinben.

Elolvasom a cikket