Ismét tízezrek vonultak a német nagyvárosok utcáira az AfD elleni tiltakozás jeléül

MH/MTI
2024. január 21. vasárnap. 19:49

A vártnál jóval nagyobb tömeg miatt a rendezvényt félbe kellett szakítani. A rendőrség szerint ugyanis a nagyszámú jelenlévő miatt nem lehetett szavatolni a résztvevők biztonságát. A szervezők eredetileg 25 ezer résztvevővel számoltak.

Kölnben a szervezők szerint 70 ezren gyűltek össze a szélsőjobboldali erők és az AfD ellen meghirdetett demonstráción. Saarbrücken városában csaknem 12 ezren vonultak fel „a fasizmus, populizmus és szélsőjobb ellen”. Brémában 35-40 ezerre becsülték a tüntető tömeget.

Berlinben délután négy órakor kezdődött nagy tömegtüntetés, és Cottbus, Drezda és Chemnitz városokban is meghirdettek hasonló megmozdulást vasárnapra.

Frank-Walter Steinmeier német államfő köszönetet mondott a tüntetők tízezreinek a demokrácia melletti elkötelezettségükért. „Ezek az emberek bátorságot adnak nekünk. Köztársaságunkat és alaptörvényünket védik ezek ellenségeivel szemben. Emberiességünket védik” – hangsúlyozta vasárnapi videóüzenetében a német államfő.

Elolvasom a cikket