Január 21-én történt

A gép közel tíz évig működött, 1968-ban selejtezték le. Az M–3 jelenleg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában látható. Ugyanakkor nem csak ez történt január 21-én…

Ez a nap Szent Ágnes ünnepe – A 3–4. században élt szent életű római lányt hite miatt végezték ki 13 éves korában. Ő a szűzi ártatlanság védőszentje, szimbóluma a bárány.

1531-ben ezen a napon Visegrádon I. (Habsburg) Ferdinánd és I. (Szapolyai) János magyar király megbízottjai fegyverszüneti megállapodást kötöttek.
1793-ban Párizsban kivégezték a Konvent által halálra ítélt XVI. Lajos francia királyt.
1937-ben Marcel Boulestin a londoni BBC adásában megkezdte a Cooks Night Out sorozatot, és ezzel az első tévés szakácsként bevonult a televíziózás történetébe.
1941-ben Romániában a soviniszta, magyar- és zsidóellenes Vasgárda felkelést robbantott ki és véres pogromot rendezett Bukarest zsidó negyedében, amelynek 125 ember esett áldozatául.
1954-ben az Egyesült Államokban vízre bocsátották a világ első nukleáris üzemű tengeralattjáróját, a Nautilust.
1959-ben bemutatták az első magyar építésű eletroncsöves számítógépet, az MTA Kibernetikai Kutatócsoportja által megépített M–3-at.
1960-ban a dél-afrikai Coalbrook-i szénbányában történt baleset több mint 435 ember halálát okozta.
1968-ban lezuhant egy amerikai B–52-es bombázó a grönlandi Thule légi bázis közelében, a gép négy hidrogénbombáját tűz pusztította el, kis fokú radioaktív szennyeződést okozva.
1971-ben bemutatták a mozikban Makk Károly Szerelem című filmjét, amely Déry Tibor Szerelem és Két asszony című novellái alapján készült.
2009-ben beiktatták hivatalába az új amerikai kormány külügyminiszterét, Hillary Clinton volt First Ladyt, New York állam szenátorát.
2021 Joe Biden amerikai elnök egyik első lépéseként elrendelte az Egyesült Államok párizsi klímaegyezményhez való visszatérését.
2023 megrendezték a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hivatalos nyitóeseményét Veszprémben.

Elolvasom a cikket