Kemény szavakat használt Moszkva a németek kapcsán

Történelmi párhuzamok rémlenek föl Moszkva legújabb, Németországot ért kritikája kapcsán. Mint az Oroszhírek vasárnap megírta, Oroszországot nem lepte meg, hogy Berlin úgy döntött, megvédi Izraelt a népirtási ügyben a Nemzetközi Bíróságon (ICJ). Mindez azért történik, mert a zsidó állam feltétel nélküli támogatása kötelező a washingtoni “szabályokon alapuló nemzetközi rendben” – mondta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

December végén Dél-Afrika indított eljárást Izrael ellen az ICJ-n, azt állítva, hogy a Hamász október 7-i, határokon átnyúló támadására válaszul a Gázai övezet légi és szárazföldi bombázása során Tel Aviv megsértette a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményt. Johannesburg azt is kérte a hágai testülettől, hogy kötelezze Izraelt a Gázai övezetben és az ellene folytatott katonai műveletek azonnali felfüggesztésére.

Palesztin egészségügyi tisztviselők szerint eddig több mint huszonötezer ember halt meg az izraeli offenzívában.

Zaharova azt is állította, hogy Berlin szakértőként próbálja pozícionálni magát egy népcsoport tömeges kiirtásával kapcsolatos kérdésekben. Mi a teendő azokkal az emberiség elleni bűnökkel, amelyeket Németország a második világháború alatt más népek és nemzetiségek ellen követett el? – tette fel a kérdést Zaharova.

Elolvasom a cikket