Lékai Máté szerint a csapategység a válogatott legnagyobb erőssége

MH/MTI
2024. január 21. vasárnap. 6:07

„A csapategység, a küzdés, az egymásért tenni akarás a legnagyobb erőssége ennek a válogatottnak. Megpusztulunk a pályán, ez volt az ötödik meccsünk, egyre fáradtabbak vagyunk, egyre keményebb minden az összes csapatnak” – nyilatkozta az MTI-nek szombaton a horvátok 29-26-os legyőzése után a Ferencváros irányítója, aki nyolc lövésből négy gólt szerzett.

„A létszámfölényes támadójátékuk egy kicsit megtörte a meccs ritmusát, ezért tűnt nyögvenyelősnek az a mérkőzés, de szerintem ott sem játszottunk rosszul. Kihagytuk a helyzeteket és nem állítottuk meg őket kulcsszituációkban” – elevenítette fel a csütörtöki találkozót.

Hangsúlyozta, a horvátok ellen sikerült átbillenteni a mérkőzést, és a végén okosan játszani, nagyon fontos védekezéseket végrehajtani, labdát szerezni és lerohanásgólt lőni belőle.

Szita Zoltán eddig támadásban és védekezésben, balátlövő és balszélső poszton, a védőfalban és öt-egyes védekezésben is jól teljesített, de ezúttal lázzal járó felső légúti megbetegedés miatt nem játszhatott.

Lékai elmondta, csak reggel tudták meg, hogy a szegedi kézilabdázó nem szerepelhet, pénteken még velük edzett, úgyhogy már nem tudták edzésen lemodellezni a szükséges módosításokat.

„Bodó Richárd előrelépett, végigjátszotta a meccset, és persze, mindenkinek lesznek hibái, mindenki fog rontani, de azt gondolom, Ricsi fantasztikusan játszott” – szögezte le.

Hozzátette, ők, csapattársak mindig mondják Bodónak, és mindenkinek, aki rosszabb formában van, hogy „együtt vagyunk, egymásért küzdünk, mindenki bízik a másikban, mindenki megtesz mindent a másikért, és én biztos voltam benne, hogy ez a teljesítmény benne van Ricsiben”.

Elolvasom a cikket