Egy új tanulmány szerint a maják ősi módszere a nagyszámú ember tiszta ivóvízzel való ellátására megoldást jelenthet a jövőbeni vízhiányra. A tanulmány szerzője, Lisa Lucero, a spanyolok előtti civilizáció által az emberek folyadékpótlása érdekében tett lépéseket ismertetve elmondta, hogy a jól kezelt víztározók nagyjából ugyanúgy működtek, mint a modern épített vizes élőhelyek, amelyek fizikai és biológiai folyamatokra támaszkodnak a víz kémiai kezelés nélküli szűrése érdekében.
Közép-Amerika szívében a Maja Birodalom évente körülbelül öt hónapig tartó száraz időszakot élt meg, amely alatt „a folyók vízszintje lecsökkent, zavarossá és betegségekkel fertőzötté vált” – írta Lucero a lapban.
„A szezonális vízhiány ellensúlyozására az ősi maják víztározókat építettek, amelyek a száraz évszak vízének fő forrását jelentették” – folytatta, megjegyezve, hogy ezek a tárolók több mint ezer éven át tartották fenn a maja birodalmat.
E víztározók közül a legnagyobbak közé tartozott a Tikal városát ellátó tározó, amely több mint 900 000 köbméter vizet tudott tárolni. Lucero számításai szerint ez bőven elegendő volt ahhoz, hogy ellássa annak a 80 000 embernek a napi ivási, mosási és főzési szükségleteit, akik fénykorában a helyszínt lakták.
A tikali víztározó korábbi elemzései kimutatták, hogy a víztározó alját vulkáni zeolitos homokkal bélelték ki, amelyet mintegy 30 kilométerről importáltak, és arra szolgált, hogy kiszűrje a szennyeződéseket és a kórokozókat a vízből. E természetes szűrőrendszeren kívül a maják olyan vízi növényeket is használtak, mint a gyékény, a sás, a nád és a jácint, hogy megakadályozzák a víztározók pangását.
Ezek a növények eltávolítják a vízből a nitrogénhez és a foszforhoz hasonló tápanyagokat, és így korlátozzák a veszélyes algák szaporodását. Lucero szerint a tavirózsa az ősi maja kultúrában különösen tisztelt növény volt, mivel a tiszta vízzel társult, és ezért a királyi családhoz kötődött.
A modern és jövőbeli vízigényeket figyelembe véve Lucero szerint az ősi maják által létrehozott vizes élőhelyekhez (az erre használt angol szakszó a Constructed Wetlands – CW) hasonló épített vizes élőhelyek hozzájárulhatnak az ENSZ 6. fenntartható fejlődési céljának teljesítéséhez, azaz a tiszta vízhez való hozzáférés biztosításához mindenki számára.
„A CW-k fenntartásához nincs szükség vegyszerek vagy fosszilis tüzelőanyagok használatára, és a kezdeti munkaigényes kialakítás után némi karbantartással öntisztulóvá és önellátóvá válnak” – magyarázza Lucero. Egy ilyen rendszer megvalósításának módját tárgyalva Lucero azt írta, hogy „a különböző méretű CW-k építése mellett a családok és közösségek például az Egyesült Államokban található több millió úszómedencét is CW-vé alakíthatnák”. Ezzel szerinte növelhetnénk az esélyeinket arra, hogy elkerüljük a maja civilizáció sorsát, amely végül a súlyos szárazság miatt pusztult el.
