A magyar kultúra napja: Gulyás Gergely díjakat adott át Békéscsabán

MH/MTI
2024. január 22. hétfő. 22:51
Frissítve: 2024. január 22. 22:55

A kultúra hozzásegít a túléléshez, segíti az eligazodást – közölte. A kultúra más, mint a divat. Általa tartozunk össze, meghatároz bennünket, „addig tudunk megmaradni, amíg örökölt értékeinket megőrizzük, és tovább tudjuk adni”. A kultúra addig marad meg, amíg keressük a jót, szépet és közöset egy nemzet életében – fogalmazott.

Gulyás Gergely szerint a kultúra gyarapodásával az egymáshoz fűződő kapcsolatok is erősödnek; a kultúra művelése az egyik legfontosabb kötelesség, ezért partnere a kormány azoknak az önkormányzatoknak, amelyek vevők erre.

A békéscsabai önkormányzat e szempontból is példát mutat – jegyezte meg. Kiemelte, a kormány és az önkormányzat közösen működteti az estnek otthont adó Békéscsabai Jókai Színházat, valamint a Napsugár Bábszínházat; és idén kiépül a négymilliárd forintból létrehozott Munkácsy-negyed is a városban.

Békéscsaba Munkácsy városa – jelentette ki. A festőművész nemcsak vármegyei vagy magyar géniusz volt, hanem az egyetemes kultúra része. Azzal, hogy Békéscsaba vállalta a hagyaték rá eső részének gondozását, messze a város és a vármegye határain túlmutató munkát végez – hangoztatta.

Gulyás Gergely a Békéscsabai Jókai Színházban adta át a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetéseket Fekete Péternek, a teátrum 2008 és 2015 közti igazgatójának, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatójának és Perlaki Attilának, a Békéscsabai Bartók Béla Vegyes Kar karnagyának.

A miniszter azt mondta, Fekete Péter kulturális államtitkárként sokat tett azért, hogy országszerte bővüljenek a kultúra lehetőségei; ahogyan a cirkuszművészet 21. században járható útjának megteremtéséért is.

Perlaki Attiláról szólva kiemelte, hogy az 1976-ban elkezdett utat folytatja csaknem 20 éve karvezetőként, ennek révén egy amatőr együttesből mára ötventagú, nemzetközi színtéren is sikeres, minősített fesztiválkórus, „a békéscsabai értéktár ékköve” nőtt ki.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepelik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

Elolvasom a cikket