Beperelte a diák az iskola igazgatóját, mert nem tarthatott iszlám imaórát a londoni iskolában

SM
2024. január 22. hétfő. 18:59

Katharine Birbalsingh iskolaigazgató, oktatási reformer az elmúlt években bebizonyította, hogy állami iskola is lehet eredményes. Az észak-londoni Brentben található Michaela Community School nemcsak fegyelméről, hanem kimagasló tanulmányi eredményeiről lett híres.

Ezt a látványos sikert Birbalsingh úgy érte el, hogy a soknemzetiségű tanulóknak határozottan az iskola kapuján kívül kellett hagyniuk a vallásukat. A szigorú szabályok szerint a különböző vallású diákok (muszlim, hindu, anglikán stb.) nem csoportosulhatnak a szünetekben, legfeljebb négy-négyen játszhatnak együtt, s a gyerekeknek tiszteletet kell mutatniuk a tanárok iránt. Az iskolában a telefonok be vannak tiltva. Az étkezéssel kapcsolatos vitákat úgy oldották meg, hogy nincs sem marha, sem sertéshús, csak vegetáriánus menü.

A békés egymás mellett élést az ország egyik legjobb középiskolájában azonban megszakította a Hamász október 7-i terrortámadása, majd a gázai háború. A The Sun beszámolója amióta a muszlim diák az iskolai imádkozás jogáért beperelte az igazgatónőt, őt és a tanárokat megfenyegették. Az iskola dolgozói kerülik a tömegközlekedést, mert félnek a támadástól, miután egy téglával betörték egy tanár házának ablakát.

Az elmúlt hetekben a harag és az intolerancia gyorsan terjed Nagy-Britannia egyes részein, még a muszlim szavazatokra támaszkodó Munkáspárt sem mentes a támadásoktól. A Katharine Birbalsingh elleni per ítélete eldöntheti, hogy Nagy-Britannia továbbra is állítólagos keresztény ország marad-e, vagy megteszi az első lépést afelé, hogy az iszlám militáns formája domináljon iskoláiban is. A muszlimok olyan jogi vitába kényszerítették Birbalsingh-t, amelynek soha nem lett volna szabad eljutnia a bírósághoz, s ami több százezer fontba kerülhet az iskolájának.

Elolvasom a cikket