Rakétákkal aprította egymást a múlt héten Irán és Pakisztán. Mind a kettő azt mondta, a másik területén lévő beludzs terrorcsoportokra mért csapást. Azt, hogy a szélsőségesek terén ki kivel van, a minap részletesen bemutattuk, de arról nem szóltunk, kik azok a beludzsok? Most megkíséreljük pótolni a hiányt, bár azt mindenképpen előre kell bocsájtani, terjedelmi korlátok okán csak nagy vonalakban lehet felvázolni a történelmüket.
Ma leginkább három állam, Pakisztán, Irán és Afganisztán területén találunk beludzsokat. Az indoiráni nyelvet beszélő nép Afganisztánt leszámítva egy tömbben él Irán Szisztán és Beludzsisztán illetve Pakisztán Beludzsisztán tartományaiban. Az érintettek abban térnek el Irán lakosságának siíta többségétől, hogy szunniták. Fontos megjegyezni, mindennapjaikat még ma is inkább a törzsi mint az állami törvények irányítják. A legtöbbjük anyanyelve a beludzs vagy a brahui, de köreikben jelentős azok száma, akik több idiómát ismernek.
Jellegzetes beludzs házak Pakisztánban, Koh-e-Sabz területén
Fotó: AFP / Banaras Khan
Teljes lélekszámukra nincs pontos információ, ami annak fényében érthető, hogy egyik országnak sem érdeke a szabatos adatszolgáltatás, továbbá maguk a kollektíva tagjai sem arról híresek, hogy örömmel fogadnának bármiféle kérdezőbiztosokat. A szakirodalom tíz és tizenöt millió közé teszi a népességet, melyek közül csaknem hatmillió Pakisztán Beludzsisztán tartományában lelhető föl. Ez a mindennapokban annyit tesz, hogy a lakosság közel felét ők adják. A szomszédos Szindh és Pandzsáb tartományokban dettó jelentős mennyiséget találunk belőlük. Sokan úgy vélik, arányuk együttesen tizenöt-tizennyolc százalék körül lehet. Irán délkeleti részén kétmillió, Afganisztán Nimroz tartományban félmillió a beludzsok száma – míg ettől északra pár száz kilométerre szigetszerűen detektálhatunk még belőlük olyan háromszázezret.
Ha az összképet tekintjük azt látjuk, Pakisztánban a beludzsok a lakosságnak „mindössze” az 5,2 százalékát alkotják, de az ország területének negyven százalékán laknak. Hasonló arányt mutatnak Iránban, ahol ugyanakkor mindössze 2,1 százalékos a jelenlétük. Mindezen túl amolyan négyszázezres szórványként Ománban, továbbá Türkmenisztánban, a Perzsa-öböl államaiban és Kelet-Afrikában is összefuthatunk velük. Európában döntő részt a skandináv államokban telepedett le a diaszpórájuk.
Mondjuk odahaza bőven megszokhatták a természet zordságát és szélsőségességét, így a hideg meg sem kottyan nekik.
Egy újabb válság előjele: tiltakozó beludzs őstermelők Iránban. A demonstrálók arra igyekeznek fölhívni a figyelmet, hogy az Afganisztánt uraló tálibok elzárták a Hirmand folyó útját, így a térségbe egyre kevesebb víz érkezik. Márpedig ha összeomlik az amúgy eddig jól működő öntözéses gazdálkodás, az százezrek életét és helyben maradását teszi kérdésessé
Fotó: AFP / Hossein / Middle East Images
Eredeti lakóhelyük java kopár táj, hol fél- hol teljes sivatag, esetleg élhetetlen mocsár. Gyéren lakott, az emberek inkább a városokba és nagyobb településekre húzódtak. A sok negatívum kompenzálására viszont jelentős nyersanyagokkal hintette tele a földet a teremtő – azaz esetünkben Allah. A teljesség igénye nélkül akad itt kőolaj, földgáz, arany, vasérc, márvány és egy raklapra való ritkaföldfém. Utóbbi pedig mostanság nagyon magas ázsiójú termék. (Gondoljunk csak a zöld átmenetre…) Az Indiai-óceán mentén föllelhető, kikötők pedig az egekbe szöktetik a térség kívánatosságát minden hódító szemében.
Múltjuk elképesztően tarka, hogy hirtelen mást ne mondjunk, például az általunk is ismert Dzsingisz kán fia, Csagatáj 1223-ban dúlta végig a térséget. Aztán jöttek mindenféle helyi és külhoni uralkodók, ilyen-olyan hódítók akik aztán (olvasattól függően) a legváltozatosabb módszerekkel küldték a pokolba vagy a mennyekbe ellenfeleiket. Természetesen a mindenütt jelenlévő angolok sem maradhattak ki a szórásból, akik először debütáló afganisztáni kalandjuk (1839) kapcsán kezdtek kavarni a térségben. (Amúgy a brit oroszlán is vérző kobakkal kullogott el Kabulból…) Egy 1854-ben kötött egyezményben az épp uralkodó Naszír Khán kénytelen volt elismerni a brit fennhatóságot. London azonban a törzsi felkelések sorának leverésével is igen neheze boldogult, mígnem 1863-ban Beludzsisztánban London igáját lerázni igyekvő általános nemzeti felkelés bontakozott ki, amely elsöpörte a vazallus uralkodót.
Az iráni beludzsisztán egyik legfontosabb értéke: egy kikötő a tengerre a sok közül…
Fotó: AFP / Anadolu Agency / Fatemeh Bahram
Maga a brit beludzsisztán 1876-ban alakult meg, de mindvégig a birodalom legelmaradottabb részének számított. Szomorúan példázza mindezt, hogy a rabszolgaságot hivatalosan csak az 1920-as évek második felében sikerült megszüntetni. Azaz durván száz esztendeje még simán megszokott elem volt az emberpiac a „fejlett brit birodalom” eme szegletében. A lakosság a gyarmati lét alatt persze tömegesen hagyta el hazáját, így Pakisztán 1947-es megalakulása idején már több beludzs élt ott, mint magában a névadó tartományban.
Amúgy az első nacionalista jellegű csoportok az 1920-30-as években kezdtek föltünedezni a színen. Így 1926-ban Kalatban alakult meg az Andzsumán-i Iszláh-i Kalat, míg 1930–31-ben az északkelet-beludzsisztáni Musztangban egy másik alakulat, az Andzsumán-i Ittihád-i Baludzsán (Beludzs Egység Társasága). Ezek mind a brit gyarmati iga lerázását, Beludzsisztán egyesítését tűzték a lobogójukra..
Azóta gyakorlatilag mind az angolok, majd Pakisztán és Irán ellen is léteztek és léteznek olyan erőszakos formációk, melyek Beludzsisztán egyesítését és szabadságát szorgalmazzák – leginkább úgy, hogy szorgosan felrobbangatják vélt vagy valós ellenségeiket. (A tartományban 1948 és 2003 között többször tört ki fegyveres felkelés az iszlámábádi kormány ellen, mert az nem akarja biztosítani a megfelelő autonómiát.) Az abcugolók között igazodási pont, hogy éljenek bármely állam fennhatósága alatt, fő támogatóik gyakorta a külföldi, a máshol meggazdagodott rétegekből kerülnek ki. De az is igaz, hogy a pakisztáni beludzsok elszeretettel fogadják el az Iránból érkező fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot.
S mivel ez a kölcsön úgymond visszafelé is jár, az erőszakspirál egyre magasabbra hág…
