Fény derült a vesztegetésre + VIDEÓ

A Nemzeti Védelmi Szolgálat kezdeményezésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a nyíregyházi kórház egyik korábbi osztályvezető főorvosa, valamint üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntett miatt egy gyógyszerforgalmazó társaság orvoslátogatója ellen.

Objektum doboz

Az adatok alapján az 54 éves főorvos a nyíregyházi kórházban töltött munkaviszonya alatt elfogadta a 42 éves orvoslátogató által jogtalan előnyként felkínált pénzbeli juttatást egy bizonyos gyógyszer felírásáért cserébe. A főorvos a kórházban kezelt daganatos betegeinek rendszeresen az orvoslátogató által forgalmazott készítményt írta fel receptre, amiért dobozonként juttatást kapott. Ez több millió forint bevételt jelentett az orvos számára. A felek együttműködtek az ellentételezés banki műveleteinek lebonyolításában, a szükséges dokumentáció elkészítésében, továbbításában is.

A Szabolcs vármegyei nyomozók a főorvost és az orvoslátogatót 2024. január 15-én a rendőr-főkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök kutatásokat tartottak, és lefoglaltak iratokat és elektronikus adatokat. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. A nyomozás folytatódik így várható, hogy a gyanúsítottak száma nőni fog.

Elolvasom a cikket