Kényszertáplálják a bebörtönzött lengyel ellenzéki képviselőt

MH/MTI
2024. január 23. kedd. 16:11

Arról, hogy Kaminski esetében a bíróság elrendelte a kényszertáplálást, a múlt héten Adrzej Duda elnök számolt be a davosi Világgazdasági Fórumon. A család arról értesült, hogy a kényszertáplálást kedd délelőtt indítják el – írta meg Kaminski felnőtt fia, Kacper az X közösségi felületen.

„Az orvos azt közölte apámmal, hogy a legembertelenebb módszert, az orron keresztül bevezetett szondát alkalmazzák, annak ellenére, hogy apám az infúziós táplálásba egyezett bele” – áll a bejegyzésben.

A kényszertáplálás alkalmazását megerősítette kedden a Politikai Foglyok Védelmi Bizottsága (KOWP) nevű szervezet, amely Kaminski, valamint az ellenzéki Jog és Igazságosság másik bebörtönzött képviselője, Maciej Wasik január 9-én történt letartóztatása után alakult meg. „A legagresszívabb módszert választották meg, amely az egészségre veszélyes szövődményeket válthat ki” – áll a KOWP X-bejegyzésében.

A lengyel igazságügyi tárca által is megerősített információk szerint hétfő este az 58 éves Mariusz Kaminskit a közép-lengyelországi Radom városa börtönéből a helyi kórház sürgősségi osztályára szállították. Maria Ejchart igazságügyi miniszterhelyettes kedden a Polsat News kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: a kórházban Kaminskit „egy megszokott eljárás keretében” megvizsgálták, de nem volt életveszélyes állapotban.

Kacper Kaminski aznap a médiával közölte: apja cukorbeteg, a sürgősségi osztályra alacsony vércukorszint és alacsony pulzusszám miatt került.

Stanislaw Zaryn, a lengyel államfő tanácsadója, a KOWP alapítótagja kedd reggel a Radio Wnet rádiócsatornán közölte: a képviselőt a kórházi vizsgálat után visszaszállították a börtön kórházába. Annak orvosa nem nyilatkozott a kezelésről. A lengyel jog szerint a kényszertáplálás az éhségsztrájkoló elítélteknél csak akkor alkalmazható, ha az állapotuk életveszélyes.

Marcin Mastalerek államfői kabinetfőnök kedd reggel a TVN24 kereskedelmi hírtelevízióban megerősítette: Andrzej Duda elnök, aki január 11-én másodszor is kegyelmi eljárást kezdeményezett Kaminski és Wasik ügyében, „minél gyorsabb” cselekvést szorgalmazott ez ügyben Adam Bodnar igazságügyi miniszternél és főügyésznél.

„A korrupció ellen harcoló ártatlan emberek ma börtönben vannak, mert Bodnar úr nem küldi vissza véleményét és az ügy dossziéját” – fogalmazott Mastalerek. Felszólította a minisztert, hogy „ne legyen szadista”, és lépjen.

Andrzej Duda már 2015-ben kegyelemben részesítette a korrupcióelleni hivatal egykori vezetőiként hivatali túlkapás címén elítélt Kaminskit és Wasikot. Az államfő akkor a lengyel alkotmány egyik előírása alapján intézkedett. Mivel Duda érvényesnek tartja 2015-ös döntését, a másodszori kegyelmi eljárást más módon, a büntetőtörvénykönyv alapján kezdeményezte. Ilyenkor a főügyész véleménynyilvánítása a kegyelmi aktus előfeltétele.

Maria Ejchart miniszterhelyettes kedden elmondta: Bodnar kedden, „legkésőbb szerdán” küldi vissza az államfőnek Kaminski és Wasik dossziéját.

Elolvasom a cikket