Tengeri olajfúró toronyból épül gigantikus vidámpark

Még 2021-ben jelentette be a szaúd-arábiai gigaberuházások többsége mögött álló Public Investment Fund, hogy a The Rig képében szeretnének megalkotni egy új, a világon eddig még sehol nem látott turistalátványosságot. A koncepció lényege, hogy egy tengeri olajfúró tornyot alakítanának át vidámparkká. Az nem egyértelmű, hogy már meglévő létesítményt vesznek alapul, vagy sokkal inkább a semmiből felhúzott komplexum lenne az egész.

A szaúdiak hosszú csendet törtek meg a napokban a projekttel kapcsolatban: előálltak ugyanis a „mestertervvel”, azaz immár pontosabb részletek is ismertté váltak a „kalandturizmust újradefiniáló létesítmény” kapcsán, a fenti látványtervvel egyetemben. Mint írják, a hely alaphangulata az ország kőolaj- és földgáztörténelmét hivatott ünnepelni, 40 kilométerre a szárazföldtől, az Arab-öböl egyik olajmezőjéhez közel.

Objektum doboz

Korábban 150 ezer négyzetméteres területről szólt a fáma, azonban az új bejelentés szerint a The Rig immár 300 ezer négyzetméteres lesz. Az összekapcsolt platformokon 11 étterem és 800 hotelszoba szolgálná ki a vendégek minden igényét, akik extrémsport- és víziparkokban, valami egy esport-központban múlathatják az időt. Összesen több mint 70 különböző programlehetőséget kínálnak majd.

A nyitás időpontjáról nincs szó, de 2032-re már évi 900 ezer vendéggel számolnak a beruházók, melyek egy része jachttal, mások pedig helikopterekkel is megközelíthetik a tengeri vidámparkot.

Elolvasom a cikket