Új nagyjátékfilmmel jelentkezik Szőke András

MH/MTI
2024. január 23. kedd. 19:59

Az 1970 és 1989 között játszódó film Szentes városának több egységből álló Petőfi Vendéglátó Komplexumával ismerteti meg a nézőket, azon belül is egy cukrász üzem lelkes és kreatív dolgozóival, akiknek naplóbejegyzései repítik vissza a nézőt 54 évvel korábbra, a szocializmus utolsó évtizedeibe – olvasható az alkotók MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

Mint írják, a múltidézés azonban inkább eszköz semmint nosztalgia, segítségével aktuális példahelyzetek ismerhetők meg, amelyet a rendezőre oly jellemző szatirikus hang tesz kacagtatóvá és mélyen átérezhetővé.

Maga a napló valóságos, a különleges, kézzel hímzett borítójú, kortörténeti dokumentumot egy egykori dolgozó őrizte meg. A Petőfi brigád 1970-től íródott naplóját olvasva megelevenedik és beszippant a retró hangulattal fűszerezett közösségi élet – írják a közleményben.

A naplóból megismerhetők a dolgos hétköznapok éppúgy, mint az ünnepek és kiemelt események, amelyeknek központi szervező eleme a Petőfi Vendéglátó Komplexum különböző egységei között zajló versengés.

„Azonnal megihletett a napló és tudtam, hogy felhasználásával olyan filmet készíthetünk, mely nemcsak hitelesen ábrázolja az akkori életet, hanem segít rávilágítani, fókuszba helyezni a kis közösségek hatalmas összetartó erejét is” – idézik a közleményben Szőke Andrást.

A Brigádnapló című alkotás gyártója a Palio Sztár Kft., rendezője Szőke András, operatőre Bán-Horváth Attila. A filmben Szőke András mellett többek között Reviczky Gábor, Szarvas József, Györgyi Anna, Fábry Sándor, Badár Sándor, Gáspár Tibor, Zelei Gábor, Vida Péter, Kautzky Armand és Bede Róbert játszik.

Elolvasom a cikket